2010-12-17 23:03:06• hírek • Szatmár.ro

Értékes sportszereket kaptak

Pénteken délben értékes sportszerekben részesült a Hám János Római Katolikus Iskolaközpont.

Délután egy órakor ünnepélyes keretek között vette át a Hám János Római Katolikus Iskolaközpont négy kosárlabda- és két labdarúgó csapata új mezeieket és labdáikat. A rendezvénynek természetesen a tanintézmény sportterme adott otthont.

Az iskolaközpont évről évre egyre jobb eredményeket ér el a különböző megyei és országos sportversenyeken, a legutóbb például ügyes játékkal harmadik helyezést értek el a középiskolás kosaras lányok a kolozsvári országos döntőn.

„Kitűnően alakul az utóbbi években iskolánkban a sportélet, hónapról hónapra egyre jobb eredményekkel büszkélkedhetnek diákjaink és természetesen az iskolánk." - mondta az ünnepségen Ádámkó István, a tanintézmény igazgatója, majd köszönetét fejezte ki az iskola volt diákjának, Tarr Csongornak az értékes felajánlásért.

 

„Csongor diákunk volt, és nagyon jól ismerte a kezdeti időszakot, amikor még nem voltak megfelelő sportszereink. Rendkívül értékes ajándék, amit ma kaptunk, egy olyan embertől, aki ismeri a sport jelentőségét" - magyarázta Görbe Éva tornatanár, a diákcsapatok edzője.

Az új sportszereket Ft. Egeli Ferenc, az iskola spirituálisa is megáldotta. A köszöntők után pedig vetélkedőkre került sor: a fiatalok különböző sportmegmérettetéseken szórakozhattak tovább a tornateremben.


Az iskola tornatermében adták át az új mezeket
Az iskola tornatermében adták át az új mezeket


Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: