2013-07-03 14:13:33• hírek • Póti Orsolya

Értékes munkaerőnek bizonyulnak a sérült felnőttek is

Július 3-án a marosvásárhelyi Alpha Transilvana Alapítvány ATRIUM Támogatott Foglalkoztató Koordinációs Központja a Szatmári Egyházmegyei Caritas Szervezettel közösen meghirdette a Szatmárnémeti Támogatott Foglalkoztató Központ megnyitását, és bemutatta a Szakmai Rehabilitációs és Támogatott Foglalkoztató elektronikus platformot.

Hazánkban törvény kötelezi az 50 alkalmazottnál nagyobb cégeket arra, hogy legalább két fogyatékkal élőt foglalkoztassanak. Amennyiben ezt elmulasztják, akkor minden személy után a minimálbér felét az úgynevezett sérültségi alapba kell befizessék. A legtöbb vállalat az utóbbi lehetőséget, azaz a büntetés kifizetését választja. A sérült személyek foglalkoztatása terén leginkább a külföldi cégek mutatnak példát.

Az Alpha Transilvana Alapítvány eddig közel negyven fogyatékos személynek segített már állást találni az EMA projekt által, melynek keretében több mint tíz oktatási központ létesült az országban, így Szatmárnémetiben is. Az alapítvány munkatársai több mint negyven szociális közvetítővel dolgoznak együtt, ebből három képzett szakember szatmári, név szerint Pál Éva, Szűcs Ritta és Wagner Arnold.

Az ATRIUM Támogatott Foglalkoztató Koordinációs Központ terveit és céljait ismertette július 3-án Banga Erzsébet programfelelős a szatmári Caritas által működtetett Szent Pál Központban, ahol jelen voltak a központ munkatársai és vezetői, többek között Löchli Tünde, a Caritas vezetője és dr. Kósa Attila, a szervezet szociális menedzsere, valamint az érdekelt cégek, intézmények képviselői.

Mint megtudtuk, a program keretében eddig összesen három sérült személyt képeztek ki Szatmár megyében. A program segítségével, könnyíteni szeretnének az érintetteket a beilleszkedésben, a szakmai felkészülésükben, illetve a munkaerő-piacon való elhelyezkedésükben.

Banga Erzsébet elmondta: a fogyatékkal élők számos munkaterületen megállják a helyüket, olyan feladatokat is rájuk lehet bízni, amelyek egészséges munkásoknak megterhelőek lennének. Több olyan munkakör van amit el tudnak végezni, szívesen elvégzik, és a munkavezetőknek is hasznos a munkaerő. Ami a munkahelyi ágazatokat illeti, összeszerelés, asztalosmunka, csomagolás, válogatás, virágkötés stb. szerepel a palettán.

„Amikor egy egészséges személy egy monoton munkát kell végezzen, ez egy bizonyos idő után megterhelő lehet, ez a sérült személyek esetében nem megterhelő, mivel nekik ez megfelelő, ők ebben tudnak minőséget és mennyiséget mutatni" - magyarázta Banga.

Az alapítvány és a cégek együttműködésére már több jó példa is van. A közel negyven sérült személy, akinek az elmúlt időszakban sikerült elhelyezkednie valamilyen területen, örül annak, hogy végre dolgozhat, és a munkaadók is elégedettek azzal, ahogyan ezek a fiatalok nap mint nap, négy órában végzik a feladatukat.

Az, hogy a sérült személyek beilleszkedtek a munkaközösségbe, az üzem dolgozói mellett az alapítvány munkatársai szakmai segítésnyújtásának is köszönhető, hiszen ők tanítják be nekik az egyes munkafázisokat, és ha bármilyen probléma felmerül őket hívják fel a cégvezetők.

A legtöbb cég még tájékozatlan ezekkel a lehetőségekkel kapcsolatban, így a foglalkoztatás helyett a büntetés kifizetését választják. Az Atrium támogatott foglalkoztatási központ célja viszont az, hogy a cégek a büntetés kifizetése helyett inkább a sérült személyek foglalkoztatását válasszák.

Löchli Tünde, a Szatmári Egyházmegyei Caritas Szervezet vezetője szerint egy kis odafigyeléssel és segítséggel a sérült felnőttek is képesek dolgozni, és beilleszkedni egy munkahelyi környezetbe, ezért bízik abban, hogy sikeres lesz a marosvásárhelyi alapítvánnyal indított program.

A sajtótájékoztatón bemutatott elektronikus platform további segítséget nyújt úgy a képzésben, mint az alkalmazásban. A kezdeményezés célja, hogy a három érintett fél - az munkáltatók, a szakemberek és a fogyatékkal élők - egy helyen találkozhassanak. A platform lehetővé teszi a munkáltatóknak, hogy kapcsolatba lépjenek a szakemberekkel a kívánt munkaerő kiképzését illetően. Ugyanakkor a szakértők is megtalálják itt a felkészítők anyagát, valamint az érdekeltek számára is van hasznos tudnivaló. A program során, a fogyatékkal élők könnyebben állásra találhatnak.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: