2017-03-27 09:56:40• hírek • MTI/Krónika

Erőszak a színfalak mögött?

Az egyik színésznő elleni verbális és fizikai agressziót vizsgálta a rendőrség pénteken a Kolozsvári Állami Magyar Színház épületében, Henrik Ibsen Rosmersholm című darabjának a bemutatója idején - írta hétfői számában a Krónika.

A segélyhívószámot az áldozat egyik kollégája hívta, miután az előadás rendezője, a Berlinben élő ukrán Andrij Zsoldak a szünetben agresszíven lépett fel a produkció egyik szereplőjével szemben. A Krónikának a rendőrség szóvivője elmondta: a helyszínre küldött rendőrök csak az áldozat kollégáival tudtak beszélni, hiszen zajlott a bemutató és a bántalmazott színésznő a színpadon volt. A rendőrök az ügyben meghallgatott színészekkel azt üzenték az áldozatnak, hogy kérjen törvényszéki orvosi látleletet, és tegyen feljelentést az ügyben. A lap szerint a bemutató utáni állófogadáson az ötszereplős előadás három színésze nem jelent meg.

Az érintett színésznő a Krónikának nem kívánt nyilatkozni az ügyről, csak annyit közölt, hogy a belső munkafolyamat részének tekinti a történteket, és mihamarabb el szeretné felejteni. Közölte, nem tesz rendőrségi feljelentést az ügyben.

Tompa Gábor, a Kolozsvári Állami Magyar Színház igazgatója ugyan nem volt tanúja a történteknek, de megerősítette az incidens tényét. Elismerte, hogy Andrij Zsoldak rendező túlságosan indulatos, és "kicsit kiszaladt a kontroll alól". "Elfogadhatatlan, hogy bántalmazás történjen, de végül nem történt" - fogalmazott a színházigazgató, aki szerint bár "kemény jelenet volt", nem fajult el odáig, hogy fizikai sérülés történjen. Tompa Gábor elmondta: csak akkor indítanak belső kivizsgálást az ügyben, ha az érintett fél azt mondja, hogy bántalmazás történt, és ennek bizonyítható nyomai vannak. "Nagyon nehéz, kemény volt a folyamat, a rendező olyan dolgokat kért, amelyek a korlátaikat feszegették. Mindenki, még azok is, akik kikerültek a szereposztásból, hálásan gondolnak a folyamatra mint olyanra, amelyben nagyon rég nem volt részük" - idézte a Krónika Tompa Gábort.

Az előadást meghirdető két héttel ezelőtt tartott sajtótájékoztatón Andrij Zsoldak elmondta: a kolozsvári társulat 17 színészével kezdte el a próbafolyamatot, közülük hatan maradtak a produkcióban. Hozzátette, háromrészes, hatórás előadást tervezett, de pár nappal korábban úgy döntött, hogy csak az első és a harmadik résszel állnak a közönség elé.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Kiemelt hírek:
Valutaváltó:


Promó: