2015-08-07 15:45:00• hírek • Kocsis Zoltán

Erős magyaros csapat vár a Vidire

Amint arra számítani lehetett, nem lesz könnyű dolga az Európa-liga rájátszásában még talpon levő egy magyar és két román csapatnak. A pénteken megtartott sorsolás egy régen várt visszavágóra is alkalmat teremthet.

A magyar bajnok Videoton a Bajnokok Ligájától vett búcsú után egy másik olyan csapattal találkozhat, amely a királykategóriából esett az Európa-ligába: a lengyel bajnok Lech Poznannal. A lengyelek kettős vereséget szenvedtek a svájci Basel ellen, így kerültek az EL-be. Három magyarjuk közül Lovrencsics Gergő és Kádár Tamás kapott szerepet, Holman Dávid nem.

A szintén a BL-ből kieső Steaua egy régi ismerőssel találkozhat: a norvég Rosenborggal. Tíz évvel ezelőtt szintén a harmadik körben, Bukarestben 1-1-re végzett a két gárda. Trondheimban már 3-0-ra is vezettek a hazaiak, ám a Steaua két perc alatt kettőt rúgott és még negyed órája volt arra, hogy megszerezze a továbbjutást jelentő harmadik gólt. Nem szerezte meg. A csapat jelenlegi edzője, Mirel Radoi akkor öngóllal és egy góllal vétette észre magát.

Soha nem játszott ezzel szemben holland csapattal az Astra, most az AZ Alkmaar lesz az első. Az AZ tavaly bronzérmet szerzett hazája bajnokságában, az előző körben pedig oda-vissza verte a török Basaksehirt. Miután az Astra kiejtette a West Hamet, bizakodva várhatja a papíron gyengébb holland gárdát, ám azt nem szabad elfelejtenie, hogy a két együttes között van egy hatalmas különbség: amíg a WHU számára nyűg volt az Európa-liga, addig az AZ tovább akar majd jutni.

Az első mérkőzéseket augusztus 20-án, a visszavágókat 27-én rendezik. 

Az Európa-liga rájátszásának párosítása:
Lech Poznan (lengyel)-VIDEOTON (magyar) 
Odd (norvég)-Borussia Dortmund (német)
Atromitosz (görög)-Fenerbahce (török)
Viktoria Plzen (cseh)-Vojvodina (szerb) 
Steaua Bucuresti (román)-Rosenborg (norvég)
Zorja Luhanszk (ukrán)-Legia Warszawa (lengyel)
Rheindorf Altach (osztrák)-Belenenses (portugál)
MSK Zilina (szlovák)-Athletic Bilbao (spanyol)
Jablonec (cseh)-Ajax (holland) 
PAOK (görög)-Bröndby (dán) 
Milsami Orhei (moldovai)-Saint-Étienne (francia)
Young Boys (svájci)-Qarabag (azeri)
Molde (norvég)-Standard Liege (belga)
Rabotnicski (macedón)-Rubin Kazany (orosz)
Dinamo Minszk (fehérorosz)-Red Bull Salzburg (osztrák)
Bordeaux (francia)-Kajrat (kazah)
Slovan Liberec (cseh)-Hajduk Split (horvát)
Astra Giurgiu (román)-AZ (holland)
Thun (svájci)-Sparta Praha (cseh)
Panathinaikosz (görög)-Qäbälä (azeri)
FK Krasznodar (orosz)-HJK (finn) 
Southampton (angol)-Midtjylland (dán)

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: