2014-02-04 10:09:25• hírek • MTI

Erős földrengések Görögországban

Pánikot okozott a térségben, hogy egy újabb erős földrengés rázta meg a Jón-tengerben található görög Kefalónia szigetét hétfő hajnalban, egy héttel azután, hogy egy hasonló természeti katasztrófa következtében épületek százai rongálódtak meg. Az emberek kirohantak az utcákra, s jó néhányan közölték: a keddre virradó éjszakát eleve kint, a kocsikban, vagy épp sátrakban töltik.

Az athéni földrengéskutató intézet szerint 5,7-es, az amerikai geofizikai intézet (USGS) adatai szerint viszont 6,1-es erősségű volt a helyi idő szerint reggel 5 óra körül történt földmozgás, amelynek epicentruma a sziget keleti partjától néhány kilométerre volt.

A hatóságok arról számoltak be, hogy tizenhat ember - elsősorban lezuhanó tárgyak következtében - könnyebb sérüléseket szenvedett. Utakban, épületekben és üzletekben károk keletkeztek, számos területen akadozott az áram- és vízellátás. A lakosságnak a rossz időjárási körülményekkel, a heves esőzéssel és az alacsony hőmérséklettel is meg kellett küzdenie.

Alekszandrosz Pariszisz, Kefalónia polgármestere elmondta, hogy a sziget második legnagyobb városának számító Lixúri kikötője is megrongálódott. A helyszínen készített felvételeken leszakadt mólók és felborult hajók láthatóak.

Január 26-án erős, 5,9-es erősségű rengés rázta meg Kefalóniát, amelynek következtében hét ember megsérült és anyagi károk keletkeztek. Rendkívüli állapotot rendeltek el, azóta ugyanis folyamatos utórengések sújtják a területet, lakók ezrei kerestek menedéket rokonaiknál, illetve a part menti vizeken horgonyzó kompon, amelyen ezerötszáz ágy található.

Az utóbbi héten az iskolák zárva tartottak és a polgármester-helyettes elmondása szerint szerdáig nem is tervezik őket újra kinyitni.

A hatóságok arra szólították fel a helyi lakosságot, hogy maradjanak nyugodtak és ne közelítsék meg a megrongálódott épületeket.

A tűzoltóság tájékoztatása szerint elővigyázatosságból egy nyolctagú csapatot, valamint egy mentőkutyát küldenek Kefalóniába. Nikosz Dendiasz görög polgári védelmi miniszter és más magas rangú tisztségviselők is a helyszínre látogatnak, hogy részt vegyenek a válaszlépések koordinálásában.

A hadsereg két, sátrakkal és biztonsági felszerelésekkel teli katonai szállító repülőgépet, harmincfős legénységet, valamint három orvost vezényelt a szigetre, a haditengerészet pedig a part közelébe küldött egy hajót, fedélzetén katasztrófahelyzetekben használható mobilkonyhával, ivóvíztartállyal és más berendezésekkel - jelentette be a védelmi minisztérium.

A sziget lakóiban kétségkívül keserű emlékeket idéztek az utóbbi hét eseményei, 1953-ban ugyanis egy 7,2-es erősségű rengés teljesen elpusztította Kefalónia és a közeli Zákinthosz szigetét. A több mint hatvan évvel ezelőtti katasztrófa következtében százak vesztették életüket, ezrek sérültek meg és a szigeteken lévő épületek majdnem mindegyikét újra kellett építeni.



Földrengéskutatók szerint a hétfői földmozgás után újabb utórengések is várhatóak a meglehetősen aktív vulkanikus területnek számító térségben.

"Az egész terület működésbe lépett... elővigyázatosnak kell lennünk" - mondta az athéni földrengéskutató intézet igazgatója, hozzátéve, hogy úgy tűnik, a reggeli mozgás a január 26-i katasztrófa erős utórengése volt. "Több utórengésre számítunk, ezek lehetnek ilyen erősek vagy gyengébbek is" - tette hozzá.

A hétfői rengést Görögország szárazföldi területének nyugati részén, sőt még a mintegy 279 kilométer távolságban lévő fővárosban, Athénban is érezték.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: