2015-11-16 12:30:50• hírek • Szatmar.ro

Szombaton érmindszenti zarándoklat

A XXVI. Érmindszenti zarándoklat, Ady-megemlékezés ökumenikus istentisztelettel kezdődik délelőtt 10 órakor, majd koszorúzással egybekötött főhajtással folytatódik a költő szülőházának udvarán.

A megemlékezést idén is az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület és a Szatmárnémeti Kölcsey Kör szervezi, Tasnád és Nagykároly RMDSZ- szervezeteivel, Adyfalva Református Gyülekezetével, valamint Érkávás község Polgármesteri Hivatalával közösen.

Rendhagyó módon, a megemlékezésen részt vesznek a Kárpát-medence Mindszent nevet viselő településeinek küldöttei.

Üdvözlő beszédet mond Gál Sándor lelkipásztor, majd igét hirdet Szegedi László, az Erdélyi Református Egyházkerület generális direktora, illetve Pálos István kanonok, krasznai római katolikus főesperes.

Ady szülőházának udvarán köszöntőt mond Marius Andrei Roca Érkávás polgármestere, Kondor Katalin rádióriporter, Kovács Jenő, Nagykároly polgármestere, majd Adyt idézi Simonfy József költő.

A meghívottak ünnepi beszédeit követően Bándi Johanna, László Zita és Varga Sándor színművészek szavalatai hangzanak majd el.

Az ünnepi megemlékezés koszorúzással zárul. A szervezők szeretettel várnak minden kedves érdeklődőt.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: