2012-07-04 15:28:11• hírek • Szatmár.ro

Érmekkel térte haza Grazból a cselgáncsozók

Az Uniót 12 cselgáncsozó képviselte a nagyszabású nemzetközi viadalon.

Huszonkét ország 182 klubjának 1354 cselgáncsozója vett részt a hétvégén Grazban megrendezett nemzetközi versenyen. A szatmári Unio sportklub cselgáncsozói is jelen voltak a megmérettetésen, képviselve az országot a bákói, jászvásári és nagybányai-besztercei-csíkszeredai közös csapattal együtt.

A külföldi szereplés annyira jól sikerült cselgáncsozóinkbak, hogy az összetett éremtáblázaton a klubok közötti rangsorban a hatodik helyet szerezék meg. Románia egyébként az országok közötti rangsorban a harmadik helyen végzettAusztria és Ukrajna mögött. Az Unio cselgáncsozóinak egyébként három arany, öt ezüst és egy bronzérmet sikerült szerezniük. 

„Az osztrákok ismét egy nagyon jó versenyt szerveztek, akár jobban is szerepelhettünk volna, Sámeltől például kifejezetten első helyet vártam, aztán Kovács Dóra is csak hosszabbításban veszített, és Merci is nagyon kemény csatában maradt csak alul a döntőben” – jegyezte meg Terely Mihály edző.

A hétvégéna szintén szatmári színekben versenyző Pelcz Attila a horvátországi Splitben lépett tatamira egy veterán versenyen. Ő a 40-45 évesek között az open versenyben ezüstérmes lett.

A szatmáriak eredményei Grazban
:
U13, 1. hely: Czerlau Jennifer (48 kg); 2. hely: Varga Viktória (29 kg); 3. hely: Domuţa Norbert (30 kg).
U15, 1. hely: Faur Florin (+ 66 kg); 2. hely:  Czerlau Mercedes (52 kg).
U17, 2. hely: Faur Mihaela (70 kg), Kovács Dóra (63 kg).
U20, 1. hely: Pándi Karola (78 kg).
Felnőttek, 2. hely: Sámel Lóránd (100 kg).


Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: