2011-03-20 12:50:17• hírek • Szatmár.ro

Éremeső az Uniónál

A Szatmárnémeti Unio ifjú cselgáncsozói Borson vettek részt egy nagyszabású versenyen, amelyen 240 sportoló vett részt Szatmár, Bihar, Máramaros, Szilágy, Kolozs és Beszterce megyékből.

A Terei Mihály által edzett sportolók közül ezen a megmérettetésen a 11, 13 és 15 év alatti cselgáncsozók védhették meg a klub hírnevét. A szatmáriak ezt meg is tették: a tizenhat sportolóból tíz érmet is szerzett, a csapat mérlege nyolc arany, egy ezüst és egy bronz. A szatmáriak számára a következő verseny hazai pályán, a megyeközpontban lesz április 10-én, illetve egy harmadik verseny lesz Besztercén, s a három megmérettetés alapján a korosztályok súlycsoportjainak nyertesei az országon döntőben küzdhetnek majd.

Az Unio felnőtt sportolói sem pihentek, ők a szlovéniai Maribornban léptek tatamira. A 20 éves Sámel Lóránd (100 kg) a második helyen végzett súlycsoportjában, openben pedig ötödik lett. A 17 éves Seres Cristian (60 kg) a dobogó második fokára állhatott fel, a veteránnak számító 90 kilós Pelcz Attila pedig két érmet is szerzett - súlycsoportjában első, openben második lett.

A szatmáriak eredményei Borson, U11: 1. hely: Dudás Denisa (40 kg), Czerlau Jennifer (44 kg), Katona Martin (+50 kg), Domuţa Norbert (27 kg). 3. hely: Stan Dominic (27 kg).

U13, 1. hely: Czerlau Mercédesz (48 kg), Kovács András (42 kg).

U15, 1. hely:  Faur Florin (+66 kg), Kovács Dóra (57 kg). 2. hely: Tróba Albert (50 kg).


Sámel Lóránd edzés közben
Sámel Lóránd edzés közben


Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: