2011-09-19 16:15:22• hírek • Szatmár.ro

Erdődön találkozik az ifjúság

Az egyházmegyei ifjúsági találkozó minden évben több száz fiatalt megmozgató esemény, mely a hét esperesi kerület számos plébániájáról gyűjti egybe a hitüket megélni akaró ifjúságot.

Egy teljes napon keresztül, reggeltől késő estig együtt vesznek részt szórakoztató és ismeretfejlesztő programokon, játékokon, változatos témájú beszélgetéseken, előadáson, szentmisén, alternatív programokon, este pedig zenés mulatságon.

A Szatmári Római Katolikus Püspökség Ifjúsági Irodája szervezésében megvalósuló rendezvényre idén is kettőszázötven körüli fiatalt várnak, akik az erdődi kultúrotthonban találkoznak majd. Az ünnepélyes megnyitó és a plébániai csoportok játékos bemutatkozása után Nm. Ft. Kocsis Fülöp a Hajdúdorogi Görög Katolikus Egyházmegye püspöke tart majd előadást, az énekpróbát követő szentmisén pedig a Nagyboldogasszony templomban szentbeszédet is mond az egyházmegye ifjúsága előtt.
A nap második felében a különböző plébániákról érkezett fiatalok vegyes csoportokban beszélgetnek majd a Püspök atya által az előadásban felvetett kérdésekről, az alternatív programokon pedig a további beszélgetések mellett énektanulással, kézműves foglalkozásokkal, játékokkal tölthetik az értékes időt.
Az ifjúsági találkozó idén is zenés mulatsággal ér véget.

Ifjúsági találkozó 2010-ben

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: