2013-02-02 12:37:24• hírek • Pogár Demeter/MTI

Kerry váltja Clintont, ő az új amerikai külügyminiszter

John Kerry új amerikai külügyminiszter, volt massachusettsi szenátor pénteken letette a hivatali esküt.Kerry az Egyesült Államok 68. külügyminisztereként a nap folyamán korábban leköszönt Hillary Clintont váltja az amerikai diplomáciai tárca élén. Az új miniszter a kongresszus épületében Elena Kagan, a legfelsőbb bíróság tagja előtt tette le a hivatali fogadalmat.

"Hétfőn reggel kilenckor jelenkezem a munkahelyemen, hogy elvégezzem a magam részét" - jelentette ki Kerry, aki ugyanakkor nem kívánt válaszolni arra a kérdésre, hogy mely válsággócot kívánja elsőként felkeresni.

Több médiaforrás azonban tudni véli, hogy első útja a Közel-Keletre - Izraelbe és Egyiptomba - vezet majd, és hogy a közel-keleti békefolyamat felélesztése mellett Európa is előkelő helyen szerepel a naptárában.

A The Boston Globe című lap pénteken, Kerryre hivatkozva arról számolt be, hogy Barack Obama amerikai elnök már azelőtt felajánlotta neki a külügyminiszteri posztot, hogy Susan Rice ENSZ-nagykövet visszalépett a potenciális jelöltek közül.

"(Obama) valójában már egy héttel azelőtt felhívott, hogy Susan kilépett az ügyből" - nyilatkozott a bostoni lapnak a massachusettsi szenátor.

"Felhívott és azt mondta, hogy 'te vagy a választottam, azt akarom, hogy ezt te csináld'. Megkért arra, hogy erről ne beszéljek. Így tettem, ültem ezen (az információn)" - mondta Kerry.

Rice, aki a 2008-as elnökválasztási küzdelemben Obama vezető tanácsadója volt, december 13-án jelentette be, hogy visszalép a jelöltségtől, mivel a bengázi amerikai nagykövetség ellen 2012. szeptember 11-én elkövetett terrortámadás után tett nyilatkozatai miatt republikánus bírálatok kereszttüzébe került. Hivatalos jelölése esetén ez bizonytalanná tette volna szenátusi megerősítését.

A médiában eddig uralkodó vélemény szerint Obama első számú jelöltje Susan Rice volt a külügyminiszteri posztra, a pénteken leköszönt külügyminiszter, Hillary Clinton viszont inkább Kerryt szerette volna utódjául. A The Boston Globe által közölteket pénteken hivatalos források sem cáfolni, sem megerősíteni nem kívánták.

A vietnami veterán Kerryt, aki 1985 óta megszakítás nélkül volt Massachusetts szenátora, és 2004-ben a Demokrata Párt színeiben megpróbálkozott az elnökválasztással is, a szenátus 94:3 arányban alkalmasnak találta a külügyminiszteri posztra.

A demokratáknak Kerry kinevezésével kapcsolatban megkönnyebbülést jelent, hogy Scott Brown volt republikánus szenátor pénteken bejelentette: nem kíván harcba szállni a leendő külügyminiszter megüresedő felsőházi székéért.

Brown volt az, aki 2010-ben előrehozott választáson nyerte el a 2009-ben elhunyt Edward Kennedy massachusettsi szenátor mandátumát. A republikánus politikus 2012-ben, amikor egy teljes, hatéves szenátusi ciklusért szállt harcba, vereséget szenvedett a demokrata Elizabeth Warrentől.

A demokrata stratégák attól tartottak, hogy ha Kerry - aki ugyancsak Massachusetts államot képviseli a szenátusban - megkapja külügyminiszterséget, akkor Brown jó eséllyel pályázhatja meg a helyét a törvényhozásban, mert az előző kampány csak novemberben zárult le, és republikánus politikus neve még mindig ismerősen cseng a választóknak.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: