2017-03-28 08:37:54• hírek • Szatmár.ro

Erdélyi magyarokat érintő jogtiprások ellen tiltakozott a Kártpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma

Az erdélyi és ezen belül partiumi magyarok jóléte is nagy mértékben attól függ, hogy milyen jellegű intézkedéseket foganatosít és kapcsolatokat létesít a magyar kormány azokkal az államokkal, ahol a komoly kihívásokkal küzdő, kisebbségben élő magyar közösségek élnek. A Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumán erről egyeztettünk. A KMKF tagjai azt várják a magyar kormánytól, hogy minden lehetséges eszközt megragadva lépjen fel a magyar kisebbségek jogainak védelméért, főleg a nyelvhasználat tekintetében, hiszen az egyre inkább észlelhető jogsértésekre nem elegendő az elvi támogatás, közvetlen és közvetett segítségre van szükségünk: mind a román parlamentben az RMDSZ parlamenti tevékenysége által, mind a magyar kormány intézkedései mentén”– hangsúlyozta Magyar Lóránd, az RMDSZ Szatmár megyei képviselője azt követően, hogy a hétvégén ülésezett a KMKF plenáris ülése.

Az ülésen a Kárpát-medencei magyar képviselőkből álló testület állásfoglalást fogadott el, amelynek értelmében megállapodtak abban, hogy a magyar szervezetek együttműködésének szorosabbra fűzése az érdekképviselet erősödését eredményezheti a jövőben, ezáltal lehetővé tenné a hatékonyabb jogérvényesítést a kedvezőtlen helyzetben lévő, komoly kihívásokkal küzdő nemzetrészek számára is.

A KMKF létrejöttekor a nemzetrészek közötti kormányzati szintű egyeztetés intézményes válságban volt, amely szükségessé tette annak más eszközökkel, így a parlamenti kapcsolattartás révén történő kiváltását. Mivel azóta a Magyar Kormányban a megfelelő fontossági szintre emelkedett a nemzetpolitika, sokan azt vélték tudni, hogy megszűnik eme fórumnak a létjogosultsága, ám kiderült, hogy ennek éppen az ellenkezője igaz, tehát még fontosabb, mint valaha. A fórum soros ülésén vett részt Szatmár megye mindhárom magyar választott bukaresti parlamentere.

Az állásfoglalás kiemelt figyelmet fordított az Erdélyben tapasztalható kisebbségi jogtiprásokra, továbbá elítélte és mélységesen aggasztónak tartotta a Romániában létező magyarellenességet, amely változó intenzitással, de folyamatosan jelen van, és határozottan tiltakozott a romániai magyarság jogait követelő békés tüntetők és a választott vezetői ellen irányuló hatósági túlkapások ellen.

Elfogadhatatlannak tartja ezen módszerek kiterjesztését a romániai magyar egyházi, civil-, oktatási és kulturális életre. Aggodalommal veszik tudomásul, hogy Romániában a korrupcióellenes harc leple alatt sorozatos és alaptalan vádemelések történnek a magyar közösség tagjai ellen – olvasható a zárónyilatkozatban. A KMKF felkéri a magyar Országgyűlést és a magyar kormányt, hogy hívja fel a nemzetközi szervezetek – különösen az Európa Tanács, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet –, továbbá az Európai Parlament és az Európai Bizottság, valamint az Amerikai Egyesült Államok kormányának figyelmét a romániai magyar kisebbséget diszkrimináló hatósági fellépésekre és felkéri e szervezeteket, hogy a rendelkezésükre álló eszközökkel tegyenek meg mindent a jogbiztonság, az anyanyelvhasználat, a tulajdonhoz és szabad vallásgyakorláshoz való jog szavatolásáért.

Szatmár megyét komolyan érinti a határátkelők számának növelése is. A KMKF üdvözöli a magyar kormány szándékát, hogy a határokon átívelő nemzetegyesítés folyamatát a határok átjárhatóságának javításával, benne a határátkelők számának jelentős növelésével és a jelenlegiek további bővítésével kívánja elősegíteni. Mint ismeretes Szatmár megyében Károlypusztán, Szárazbereken és Nagypeleskén nyíltak új határátkelők, amelyek forgalmát jelenleg megfigyelik, s ha indokoltnak tartják a forgalom nagyságának függvényében, javasolni fogják azok állandóvá tételét.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: