2016-01-11 12:52:42• hírek • MTI

Erdélyi magyar egyházi vezetők a melegházasság ellen

A Krónika című erdélyi magyar napilap hétfői számában megszólaló erdélyi magyar egyházi vezetők is kiállnak a homoszexuális házasságok alkotmányos tiltásáért folyó romániai aláírásgyűjtés mellett.

Romániában a civil szervezetek által létrehozott Koalíció a családért (Coalitie pentru familie) csoport kezdeményezett aláírásgyűjtést tavaly októberben azért, hogy az alkotmány rögzítse: a házasság egy férfi és egy nő szabad akaratából jön létre. Az alkotmánymódosító kezdeményezés november 25-én jelent meg a hivatalos közlönyben. A kezdeményezést az ortodox egyház is felkarolta.

"Az Ószövetség is Ádám és Éva szövetségéről, házasságáról szól, nem Ádám és Béla szövetségéről!" - szögezte le a Krónika megkeresésére Jakubinyi György, a gyulafehérvári római katolikus főegyházmegye érseke. Hozzátette, hogy egyházát nem keresték meg támogatásért a kezdeményezők, de utalt Ferenc pápa állásfoglalására, mely szerint a házasság egy férfi és egy nő életre szóló, felbonthatatlan szövetsége. Hasonlóan nyilatkozott Böcskei László nagyváradi római katolikus megyés püspök is. "A házasságot védeni kell!" - mondta a Krónikának.

Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke arról számolt be a lapnak, hogy egyházát megkeresték az alkotmánymódosító kezdeményezés támogatásának a kérésével, és az ügy mellé állnak. "Nekünk ez így természetes: a házasság egy férfi és egy nő kapcsolatát jelenti" - idézte a Krónika a püspököt.

Az aláírásgyűjtés kezdeményezőinek május 24-ig kell félmillió aláírást összegyűjteniük az ország megyéinek legalább a feléből úgy, hogy valamennyi megyéből legkevesebb húszezer aláíró legyen. Ha a határidő előtt összegyűlik a megfelelő számú aláírás, népszavazást lehet kiírni a családra vonatkozó jelenlegi alkotmányos tétel módosításáról.

Az alkotmány jelenleg érvényes cikkelye szerint "a család a házastársak szabad akaratnyilvánításából létrejött házasságon" alapul. Ezt a megfogalmazást módosítanák a kezdeményezők úgy, hogy a cikkely a házasság alapjaként "egy férfi és egy nő" szabad akaratnyilvánítását rögzítse.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: