2018-11-27 13:11:48• hírek • Közlemény

Erasmus programokban gazdag évet zárt a SZAFKE

A Szatmári Fiatalokért Kulturális Egyesület (SZAFKE) 2017-ben az Erasmus+ mind a három ifjúsági mobilitási kiírásánál nyertes pályázatot könyvelhetett el, aminek köszönhetően a 2018-as év több szempontból is kihívásokkal telinek bizonyult.

Már január elején egy zeneterápiás képzéssel indította az évet a szervezőcsapat, amelyet egy dupla tréning követett Migration-Integration név alatt, amelynek első része januárban Szatmárnémetiben, a második része pedig júniusban Montenegróban zajlott. A kettő között májusban See me nevet viselve, egy a migrációs kérdéskör tematikájára digitális történetmesélés képzés-workshopnak adott otthont a megyeközpont.

 

A fent említett Erasmus+ programok most ősszel értek véget, ugyanis minden képzést követően a projektnek összetettségétől függően van egy úgynevezett disszeminációs, kifutási szakasza, amikor a résztvevő szervezetek képviselői a program során szerzett tapasztalataikat osztják meg újságcikkek, workshopok illetve konferenciák formájában, hogy eljuttassák a tanultakat a célközönségükhöz, a fiatalokhoz és a fiatalok problémáira fogékony felnőttekhez, szervezetekhez vagy akár döntéshozókhoz.

 

Bevándorlás: ahogy a fiatalok látják

 

A „Migration – Integration” dupla tréning során januárban nyolc, júniusban pedig hat napon át a migránskérdést ezen belül is a fiatalokat érintő vetületeit és a lehetséges integrálási folyamatokat boncolgatták a résztvevők.

 

„A programhoz eleve olyan partner szervezeteket kerestünk, akik olyan országokban tevékenykednek, ahol valamilyen formában jelen van a migráció vagy a múltban átestek már ezen” - emelte ki Őri-Pákay Franciska a SZAFKE alelnöke, az Erasmus projektek vezetője.

 

Ennek a szelekciónak köszönhetően leginkább balkáni országok - Albánia, Bosznia és Hercegovina, Bulgária, Görögország, Koszovó, Montenegró, Szerbia, Magyarország, Törökország és a házigazda Románia – részvételével zajlott a képzés. A szatmárnémeti képzést követően Montenegróba látogatott el a tíz országot képviselő csapat, ahol a résztvevő fiatalok már sokkal konkrétabban is szembesülhettek a migráció kérdésével és annak hatásaival, ugyanis meglátogatták a Podgorica mellett található menekülteket befogadó állomást, ahol testközelből is találkozhattak olyan személyekkel és családokkal, akik a háború súlytotta övezetből menekültek menedéket keresve. Az egyik család a másfél év körüli kisfiúkkal és pár hónapos kislányukkal érkeztek Európába, akik részletesen meséltek az útról és a menekülésük okairól is, hogy helyzetük még érthetőbbé váljon. A meglátogatott intézményeknél a fiatalok belátást nyertek a menekültek befogadásának folyamatába és konkrét kérdéseket intézhettek az ott dolgozó szakemberekhez.

 

„Fontos, hogy konkrét információkkal rendelkezzünk és ne csak a mendemondák alapján ítéljünk el vagy ítéljünk meg embereket, hiszen fogalmunk nincsen róla, hogy ott, ahonnan érkeznek milyenek a körülmények. Egy olyan országban élünk, ahol még ott vannak a nyomai a háborúnak, s ezek emlékeztetnek arra, hogy nekünk is toleránsnak kell lennünk és segítséget kell tudunk nyújtani” – magyarázta Isidora Merdovic, montenegrói résztvevő.

 

Mindkét programhelyszínen – Szatmárnémetiben és Montenegróban – a résztvevők konkrét projekt ötleteket dolgoztak ki a trénerek segítségével, amelyeken a jövőben közösen szeretnének dolgozni annak érdekében, hogy a bevándorlókkal szembeni ellenszenvet csökkentsék és megértessék a fiatalokkal, hogy nem elég csak a menekült táborokat megnyitni, de az emberek gondolkodásának is nyíltnak kell maradnia.

 

A fiatalok problémáira fókuszálva a digitális történetmesélés eszközeivel

 

A májusi See me (Láss engem) elnevezésű szintén tíz országot érintő program a migrációs és integrációs problematikát kutató képzéssorozattal ellentétben konkrétabb célt tűzött ki, mégpedig a gyermekek jogairól szóló egyezmény menekültügyi helyzetben való feltárását helyezte a középpontba.

 

A digitális történetmesélés eszköztárát használva járták körbe a témát a fiatalok, azonban a tervekkel ellentétben nem sikerült úgy végrehajtani, ahogy az eredetileg ki lett gondolva, hiszen nem sikerült a Máramaros megyei migrációs központba bejutni.

 

„A projekt kivitelezése során mindig akadnak váratlan helyzetek, de ezeket tudni kell kezelni és gyorsan reagálva a lehető legjobb megoldást keresni a problémás helyzetek orvoslására. Esetünkben a képzőkkel konzultálva az a megoldás született, hogy a történetmesélést máshonnan közelítjük meg. A fiatalok saját magukat, a saját tudásukat aknázzák ki és a digitális történetmesélés eszköztárával megismertetik egymással és a közösségi médián keresztül a környezetükkel, hogy ők hogyan s vélekednek a témáról” – magyarázza Szénás Szabolcs, a szervezőcsapat tagja.

 

A fiatalok ezúttal nem csak a szűkebben vett balkáni országokból érkeztek, amelyek nap mint nap megküzdenek a migráció kérdéseivel. Olaszország, Görögország, Törökország, Albánia, Montenegró, Bosznia és Hercegovina, Magyarország, Románia, Örményország és Azerbajdzsán négy-négy fiatalja osztották meg egymással a migrációval és a gyermekek jogainak védelmével kapcsolatos ismereteiket.

 

A SZAFKE csapata már készül az előttünk álló évre, hiszen februárban már más prioritásokra kívánja felhívni az Európai Unió a figyelmet az Erasmus+ programok kapcsán. 2019-ben a fókusz a migrációról elsősorban a marginalizált fiatalokra terelődik, valamint a fiatalok között megjelenő intoleranciára, másodsorban pedig a NEET fiatalok problematikája révén, a fiatalok elhelyezkedési lehetőségeire. Minden megvalósított program esetében az a cél, hogy hatékony gyakorlati módszereket találjanak a résztvevő fiatalok, a saját környezetükben található jó példákat dolgozzák bele a közös elképzelésekbe, amelyet azután tovább tudnak vinni és hazatérve civil illetve önkormányzati szintű támogatókat keresve meg is tudnak valósítani.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: