2014-10-13 17:42:18• hírek • Szatmár.ro

Épülhet az ivóvíz- és csatornahálózat Sárközújlakon

Hétfőn aláírták a Sárközújlak ivóvíz- és csatornahálózatának építési munkálatainak szerződését. Hamarosan megkezdődhet a kivitelezés.

Ünnepélyes keretek között került sor Sárközújlak ivóvíz- és csatornahálózatának bővítési munkálatairól szóló szerződés aláírására a helyi városházán. Ez a harmadik és egyben utolsó ilyen jellegű szerződés Sárközújlakon, ugyanis előzőleg már alírták a helyi szennyvíztelep, valamint egy ivóvízszivattyú és az azt kezelő rendszer megépítéséről szóló szerződéseket.

Az eseményen jelen volt Piricsi Artúr, polgármester, aki kifejtette, a szerződésben foglalt beruházás nagymértékű fejlődést jelent a településnek, illetve köszönetét fejezte ki Korodi Attila környezetvédelmi miniszternek, Pataki Csaba szenátornak, Kereskényi Gábor képviselőnek és mindazoknak akik közbenjártak, hogy ezek a beruházások megvalósuljanak, hiszen évek alatt sikerült összegyűjteni a projekthez szükséges dokumentációt.

A most aláírt szerződésben foglaltak szerint több mint 18 kilométernyi ivóvíz- és 12,4 kilométernyi szennyvízcsatorna fog megépülni Sárközújlakon, valamint 4 új szivattyútelep létesítésére is sor kerül. Mindezen beruházás összértéke megközelítőleg 16 millió lej (ÁFA nélkül). A kivitelezésre a bukaresti Hidroconstructia Kft. kapott megbízást.

A munkálatok - várhatóan - másfél hónapon belül megkezdődnek.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: