2011-07-08 13:04:55• hírek • M. T. R.

Épül az új lakónegyed Nagykárolyban

Nagyszabású lakásépítésbe is kezdett Nagykároly önkormányzata. Amint már beszámoltunk róla, a nyugat-szatmári város elöljárósága a pár éve megvásárolt, a Teremi út mentén lévő telekének egy részére összesen kilencven lakásból álló lakónegyedet építtet. Kovács Jenő polgármester hírportálunknak elmondta, hogy reményei szerint tartani tudják a kétéves időtartamát a projektnek, azaz már jövő év végén 90 új otthona lesz a városnak.

A saját kezdeményezésű lakásépítésen túl egyébként háromszor ötvennyolc otthon épül az Országos Lakásépítési Ügynökség (ANL) programja keretében. Amúgy a nyugat-szatmári város a megye egyetlen olyan települése, ahol nagyszabású lakásépítési projekt van folyamatban. Az idei évben az összes 4,5 millió euróból 1,2-nek kell érkeznie a városi kasszába a központi költségvetésből. S amint az elöljáró érdeklődésünkre elmondta, az összeg nagy része már meg is érkezett. Egyébként Kovács Jenő nem titkolta azt sem, hogy nagyon bízik abban, hogy további pénzösszegek érkeznek még idén e célra a városba.

A megvalósítást amúgy egy szatmári - a Dominuim Kft. - és egy bihari - a Marconst Kft. - cég vállalta fel. A kivitelezést a szatmári és a margittai vállalat tavaly novemberben kezdte el, s ennek megfelelően jövő év novemberre kell befejeznie, amennyiben minden ütem szerint történik. Ottjártunkkor éppen valami szakhatósági ellenőrzés zajlott, így egyik vállalkozástól sem kaptunk információt, mindazonáltal szemmel látható, hogy az alapozási munkálatokkal végeztek, s a tényleges falépítésnek (legalábbis laikus szemmel ítélve) nincsen semmi akadálya.


Épül az új lakónegyed Nagykárolyban

Épül az új lakónegyed Nagykárolyban

Épül az új lakónegyed Nagykárolyban

Épül az új lakónegyed Nagykárolyban


Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: