2018-11-04 10:03:39• hírek • Időkép.hu

Enyhe novemberi idő, melegrekordok, lassú lehűlés

Vasárnap változóan felhős-napos időre van kilátás, viszont nyugaton, délnyugaton több felhő lehet az égen, de említésre méltó csapadék nem várható.

A reggeli pára, köd helyenként csak lassan oszlik fel. Megélénkül a délkeleti szél. Délután 15-23 fokig emelkedik a hőmérséklet, hűvösebb a felhősebb nyugati tájakon lesz. Nem lesz front térségünkben.

 

A jövő hét első felében folytatódik az évszakhoz képest enyhe idő, csak árnyalatnyival lesz alacsonyabb a hőmérséklet. A hajnalok hidegebbek lesznek, valamint pára-, helyenként ködképződésre is számítani kell. 

 

Hétfő reggelre főként az ország nyugati, észak-nyugati felén képződhet többfelé köd, sűrű köd, mely helyenként akár a déli órákig is megmaradhat. Napközben a határmenti területeken lesz több napsütés.

 

Kedden és szerdán hajnalban is több helyen lehet párás a levegő, főként a szélcsendesebb nyugati, észak-nyugati országrészben köd képződhet, a délelőtti órák folyamán azonban várhatóan mindenhol kitisztul a levegő. Kedden csaknem zavartalan lesz a napsütés, szerdán is csupán fátyolfelhők jelenhetnek meg az égen. Csapadékra továbbra sem kell számítani.

 

A hajnalok már hűvösebbek lesznek, országszerte 10, helyenként 5 fok alá hűlhet a levegő. Délutánonként a hétvégéhez képest viszont csak egy-két fokkal lesz hűvösebb, többnyire 15 és 20 fok között, hétfőn helyenként még kevéssel 20 fok fölött tetőzik a hőmérséklet.

 

Reméljük, sokáig megmarad az enyhe, szép idő. Kirándulásra fel!

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: