2009-11-11 15:10:46• hírek • Szatmar.ro

Enke bocsánatot kért búcsúlevelében

Súlyos depresszióval küzdött a német válogatott korábbi kapusa.

Szurkolók százai vonultak ki kedd este óta a Hannover csapatának stadionjához és gyertyák ezreivel,  na meg könnyes szemekkel emlékeznek Robert Enkére, a helyi labdarúgó csapat és a német válogatott kapusára, aki kedd este vetette magát vonat elé.

Helyi idő szerint szerdán 13 órakor közben Enke felesége, Teresa, annak (egykori) pszichológusa, dr. Valentin Markser és a hannoveri rendőrség közös sajtótájékoztatót tartott, amelyben kiderült, hogy megtalálták a kapus búcsúlevelét, ám azt nem szeretnék nyilvánosságra hozni.

Dr. Markser aztán elmondta, hogy Enke 2003-ban kereste fel először és 2006 óta, amikor elveszítette szívelégtelenséggel küszködő kislányát, depressziója fokozottan eluralkodott rajta. Állapota hullámzó volt, ám az utóbbi időben egyre rosszabbra fordult. A szakemberben többször felmerült, hogy szakintézetbe utalja páciensét, ám ezt Enke folyamatosan visszautasította. Dr. Markser szerint Enkén az utóbbi időben „látens öngyilkossági tendenciák" voltak felfedezhetőek, ám a hálóőr ennek ellenére sem akart intézetbe vonulni.

Teresa Enke elárulta, hogy  közvetlen környezetük sem tudott férje problémáiról és a nyilvánosság előtt sem akarta vállalni, mert attól tartott, ez veszélyeztetné pályafutását. Enke évek óta azért dolgozott, hogy ott lehessen a német válogatott kapujában a jövő évi dél-afrikai világbajnokságon...

Teresa azt is elmondta, hogy Robert búcsúlevelében bocsánatot kért szeretteitől, amiért eltitkolta előlük problémáit és annak súlyosságát.

A Német Labdarúgó Szövetség közben bejelentette, hogy a válogatott nem lép pályára a szombati, Chile elleni barátságos mérkőzésen.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: