2010-12-21 18:08:11• hírek • Szatmar.ro

Díjátadás a Filharmóniában

Egy héttel azt követően, hogy a Megyei Ifjúsági és Sportigazgatóság kihirdette a megye idei legjobb sportolóinak bevét, kedden az érintettek a Filharmónia épületében díjaikat is átvehették.

Amint arról a szatmár.ro is beszámolt, az illető szakbizottság a minisztérium által meghatározott pontrendszer alapján alkotta meg a díjazottak rangsorát. Amelynek élén Amalia Tataran végzett.

Csiszár Ferenc tanítványa idén öt aranyérmet szerzett az országos párbajtőr bajnokságon, a legkiemelkedőbb eredményét azonban Azerbajdzsánban érte el: a Bakuban megrendezett kadett világbajnokságon a harmadik helyen végzett, aminek következtében részt vehetett a Szingapúrban megrendezett Ifjúsági Olimpiai Játékokon.

Érdekes módon, a dobogó valamennyire helyére hölgy állhatott föl, a második és a harmadik helyezett ugyanis a Nagykárolyi Karate DO BFKS két fiatal versenyzője lett: Maurer Krisztina és Ernyi Kinga. Előbbi ez aranyat és egy ezüstöt nyert a junior világbajnokságon, míg utóbbi két aranyat gyűjtött be a kadett vébén.


A Megyei Ifjúsági és Sportigazgatóság díjazottjai, jobb szélen Tataran
A Megyei Ifjúsági és Sportigazgatóság díjazottjai, jobb szélen Tataran


Oklevelet kapott továbbá több olyan sportoló is, aki nem szerepelt az eredeti listán, így , így díjazták Gyenes Emanuel terepmotoros, Sabău Vlad, Şomcodi Darius, Ţoca Vlăduţ tekézők, a FIFA-játékvezető Kovács István valamint az élvonalbeli labdarúgó bajnokságban szereplő Bikfalvi Erik (Steaua), Gardos Florin (Steaua), Salagean Adrian (Galaci Otelul), Lung Daniel (Sportul Studentesc), Brata Ciprian (Tg. Jiu-i Pandurii).

A további díjazottak, olimpiai sportágak:
2. Marian Halas (cselgáncsozó, Fuşle Security/Nagyváradi Liberty, Fuşle Vasile)
3. Nagy Attila (atléta, Szatmárnémeti Sportklub, Fülöp György)
4. Sámel Lóránd (cselgáncsozó, Szatmárnémeti Unio, Terely Mihály)
5. Pop Adrian (párbajtőröző, Szatmárnémeti Sportklub, Csiszár Ferenc)
6. Berki Zsolt (birkózó, Szatmárnémeti Sportklub, Tudor Barbul, Szabó Ferenc),
7. Deac Simona (párbajtőröző, Sportklub/Steaua, Csiszár Ferenc)
8. Pándi Karola (cselgáncsozó, Unio, Terely Mihály)
9. Nistea Gheorghe (atléta, Sportlíceum, Pop Emil)
10. Rus Irina Florentina (ökölvívó, Unio, Sándor József).

Nem olimpiai sportágak:
2. Ernyi Kinga (SKDUN-karatézó, Karate Do BFKS, Fazekas György)
3. Alexandru Sorin (WKC-karatézó, Zanshin, Alexandru Curileac)
4. Fazekas Orsolya (SKDUN-karatézó, Karate Do BFKS, Fazekas György)
5. Loredana Bilan (rádióamatőr, Sky Lark, Kujbus József és Oláh Szabolcs)
6. Bartincki Attila (SKDUN-karatézó, Karate Do BFKS, Fazekas György)
7. Véber Mihály (repülőmodellező, Nagykárolyi Gyereklub)
8. Tróba Albert (fogyatékos sportoló, tekéző)
9. Maria Bilan (rádióamatőr, Sky Lark, Kujbus József és Oláh Szabolcs )
10. Cristian Lăpuştea (karatézó, Samuraiul, Magos Róbert).

Sámel Lóránt veszi át a díjat

Sámel Lóránt veszi át a díjat


Bikfalvi a labdarúgók "szóvivője"
Bikfalvi a labdarúgók "szóvivője"


Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: