2012-07-01 12:20:55• hírek • Póti Orsolya

Emlékművet avatott a szatmári sváb közösség

Újabb emlékművel gazdagodott Szatmárnémeti városa, ezúttal Lieb Mihály cégvezető jóvoltából. A helyi sváb közösség július elsején betelepülési emlékművet avatott a Vasile Lucaciu-parkban.

A Sevcsenko-szoborral szemben állították fel azt az emlékművet, melynek ünnepélyes felavatására július elsején, vasárnap délelőtt került sor. A rendezvény szentmisével vette kezdetét a Kálvária templomban, a szentmise után pedig a Lucaciu-parkba vonultak át a szatmári sváb közösség tagjai és az érdeklődők, hogy együtt emlékezzenek a svábok 300 évvel ezelőtti betelepítésére.

A résztvevőket Johann Forstenheizler, a Szatmári Német Demokrata Fórum elnöke köszöntötte, aki örömét fejezte ki az iránt, hogy még két hónap sem telt el a nagykárolyi Károlyi-kastélykertben állított betelepülési emlékmű felavatása óta, és most Szatmárnémetiben lepleznek le egy újabbat.

Az emlékmű leleplezése előtt az elnök röviden ismertette a svábok Szatmár megyébe való betelepítésének történetét. Elmondta: háromszáz évvel ezelőtt gróf Károlyi Sándor hívására új telepesek érkeztek Szatmár megyébe a távoli dél-német területekről. 1712-től kezdődően Szatmár vármegye főispánja és utódai több ezer sváb családot telepített le birtokai főképen a felső-sváb területekről. A gróf távollétében az érkező telepeseket felesége, gróf Barkóczy Krisztina fogadta, aki megpróbált minél jobb körülményeket biztosítani a vármegye új lakóinak.

„A XIX.-XX. század folyamán a szatmári svábok részt vettek minden olyan történelmi eseményben, mely fontos szerepet játszott a vármegye történetében. Túlélték a deportálást, a munkatáborokat és büszkén hazatérve új jövőt teremtettek maguknak." - magyarázta az elnök, aki végezetül köszönetet mondott Lieb Mihálynak, az Autonet Import kft. tulajdonosának és a Szatmár Megyei Kisiparosok Kamarája elnökének az emlékmű állításának jelentős támogatásáért.

Az emléktábla leleplezése után a sváb férfikórus előadását hallgathatta meg a közönség, majd az emlékmű felszentelésre és megkoszorúzására került sor. A rendezvény a Sváb-házban megszervezett agapéval és a Gemeinsam tánccsoport produkciójával zárult.

Galéria:
Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: