2016-08-10 15:16:38• hírek • Szatmár.ro

Emlékművet állítanak az elhunyt motorosok emlékére

Szeptember 10-én kerül sor az Eagle Bikers által állított emlékmű felavatására és szentelésére.

A szatmárnémeti Eagel Bikers motoros klub szeptember 10-én Szatmárhegyen állít emléket az elhunyt motorosok tiszteletére. A kezdeményezés a klub tagságától származik és noha a társaságból szerencsére senki nem hunyt még el, a szélesebb baráti körből sajnos már többen motoroznak az égi utakon. Emiatt is érezték úgy, hogy egy emléket kell állítani a már elhunyt motorosoknak.

Az emlékmű felavatását szeptember 10-én tartják, aznap 13 órakor gyűlnek össze a motorosok Szatmárnémeti új főterén, majd együtt indulnak útnak Szatmárhegy felé. Ott a görögkatolikus templom közelében, a Meddes felé vezető úton kerül felálllításra az emlékmű.

A kétnyelvű szentelési ceremóniát 15 órától fogják tartani, majd ezt követően - motorosokhoz illően - bulit tartanak majd bográcsossal, pálinkával és zenével. Fellép az Uccse zenekar, illetve az Antal István-Varga Anita-Stumpf Jenő trió is. A helyszínen lehetőség van sátorozásra is, úgyhogy aki nem indulna haza a buli után, az a sátrában kipihenheti a rendezvény fáradalmait.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: