2012-04-04 13:25:49• hírek • Kocsis Zoltán

Emlékmű a svábok betelepítésének 300. évfordulójára

A svábok betelepítésének 300. évfordulója alkalmából emlékművet állítanak Szatmárnémetiben. A terv kezdeményezője a Német Demokrata Fórum (NDF), amely szervezet az anyagi hátteret is biztosítja.

A Szatmárnémeti Városi Tanács legutóbbi ülésén áldását adta az emlékmű felállítására, egy korábbi határozat következtében azonban a város semmilyen szobor vagy emlékmű létrehozásának finanszírozásában sem vállalhat részt.

Az emlékmű egy hatalmas, 2 méter magas és 1,7 méter széles természetes kőből áll majd, melynek az egyik odalát egyenesre vágják-csiszolják. Erre rögzítenek majd ki egy bronztáblát, a „SED ET COMMUNI BONNO - ALEXANDER COMES KAROLY - 300 Jahre - Sathmarer Schwaben - 1712-2012" felirattal.

Az emlékművet az Árpád-utcában lévő parkban állítják fel az ukrán nemzeti költő, Tarasz Sevcsenko mellszobrával szemben. Ezzel a park igen nemzetközivé válik, hisz alig néhány méterrel arrébb egy római farkas szobra is feszít.

Hölczli József, az NDF egyik vezetője kérdésünkre válaszolva elmondta, hogy a tervek szerint május 6-án leplezik majd le az emlékművet. A Fórum egy kisebb méretű emlékművet készül elhelyezni Nagykárolyban, a Károlyi kastély udvarában is. Ennek időpontja még nem tisztázott, ám még a május 20-a előtt esedékes Schwabentreffen előtt szeretnék leleplezni.

Sevcsenko szobrával szemben, az járda túloldalán áll majd az emlékmű

Az első svábokat a Rákóczi szabadságharc után 1712-ben telepítették be Szatmár területére Károlyi Sándor gróf kezdeményezésére. A cél az volt, hogy a szabadságharc miatt kihalt területeket új jobbágyokkal töltsék meg - ezért földet, házhelyet és bizonyos, mai szóhasználattal élve, adókedvezményt kaptak. Betelepítésük több hullámban történt és eltartott a XIX. század elejéig.

Legtöbbjük Baden-Württembergből érkeztek, de jöttek kisebb számú csoportok a svájci Badenből és Bajorországból is. Becslések szerint megközelítőleg nyolcezer család sváb települt le 32 településen.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: