2010-05-24 12:36:19• hírek • MTI

Emlékmű a magyar hősöknek

Háborúkban elesett magyar hősök emlékművét avatták fel vasárnap a kelet-erdélyi Gyimesbükkön, az egykori ezeréves határon.

Az ünnepségen jelen volt több ezer, a csíksomlyói pünkösdi búcsún is részt vett magyarországi és erdélyi zarándok. A rendezvénysorozat vasárnap délelőtt kezdődött a mintegy 1800 magyarországi zarándokot szállító Székely és Csíksomlyó nevű vonatok megérkezésével.

A gyimesbükki kápolnánál szentmisét mutattak be, majd felavatták az emlékművet, amely az egykori határőrségnek a kápolna előtt lévő romjai között található. A XVIII. századi romok között kereszteket és fekete gránittáblákat helyeztek el. Az emlékhely a két világháborúban elhunyt csaknem ötszáz hősi halott nevét örökíti meg, a névsort kiegészítik az 1848-as, az 1956-os és az 1989-es forradalmak gyimesbükki áldozatainak nevei.

Az emlékművet a gyimesbükkiek, valamint a Budakeszi Kultúra Alapítvány és adományozók anyagi támogatásával állították fel. Az ünnepségen részt vett Füzes Oszkár, Magyarország bukaresti nagykövete és Szilágyi Mátyás kolozsvári főkonzul.
Becze István, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) csíki területi szervezetének ügyvezető elnöke az MTI-nek elmondta: a gyimesbükki római katolikus egyház, a helyi önkormányzat és a helyi fiatalok kezdeményezték a háborús emlékmű felállítását, hiszen a Gyimesi-szorosban sok ütközet volt az évszázadok folyamán, az itt elesett hősöknek pedig mostanig nem volt emlékművük. A csíki RMDSZ is felkarolta a kezdeményezést, hiszen Becze szerint fontos, hogy a gyimesbükki magyaroknak is legyen olyan helyük, ahol emlékezhetnek hőseikre.


Több ezren látogatnak el pünkösdkor az ezeréves határhoz
Több ezren látogatnak el pünkösdkor az ezeréves határhoz


Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: