2017-04-08 13:04:36• hírek • Refszatmar.ro, Szatmar.ro

Emlékezés a betartandó fogadalmak kezdetén – Szalagavató a Refiben

Képek, könnyfakasztó pillanatok, önfeledt nevetés, kitörölhetetlen emlékek felelevenítése volt jellemző a Szatmárnémeti Református Gimnázium Szalagavatóján, mely igényes, színvonalas, tartalmas üzeneteket közvetített.

Miért élnénk, ha nem egy álomért? – tették fel énekben a kérdést a végzős diákok, bevonulva a díszteremmé ízlésesen átalakított tornaterembe. Katona Réka 11. osztályos tanuló konferált, s mindjárt az elején leszögezte: ez még nem a búcsú, csupán emlékezés és átlépés a nagykorúságba. Szilágyi Éva igazgatónő úgy is köszöntötte az ünnepelteket, mint akiket magyartanárként is jól ismer. Bátorította őket, hogy a hátralevő időszakban olyan útravalót, hitet, szeretetet, erőt vegyenek magukhoz, mely segít áthidalni a gátakat, legyőzni az élet akadályait. A fiatal felnőtt kor egy nagyon szép periódus, amikor teljesíteni kell és megalapozni a jövőt. Kívánta, hogy ez a korszak a betartandó fogadalmak kezdete legyen!

Erdei-Árva István a Szatmárnémeti Református Gimnázium iskolalelkésze olyan igecsokorral köszöntött, mely az emlékezés különböző aspektusait vázolta. A diákok is emlékezhetnek tanáraikra, az általuk megtartott órákra, a jó pillanatokra, melyek nem csupán oktattak, hanem lelkiekben neveltek és családdá formálták őket. Ne hagyjátok el hiteteket soha! – szólt az aggódó, bátorító felszólítás.

A tizenegyedikesek jóvoltából, ezt követően, életre kelt egy történet, melyben magukra ismerhettek a végzősök. Az iskolai időszak első pillanataitól kezdve, a szerelmen, a tanuláson, az élményeken, a hétköznapokon és ünnepnapokon át különböző képek elevenedtek meg a színpadon Keresztes-Szőke Erzsébet, Mátyás Erika, Igli Brigitta, Fülöp Tamás és Márk-Nagy Ágota felkészítésében. Különösen népszerű volt az, amikor képösszeállításokban élhették át a derűs emlékeket a szervezőknek köszönhetően. Tehetségekben nem volt hiány, szép énekek, szavalatok, gondolatok hangoztak el, és tánc is színesített.

Az alkalom legünnepélyesebb pillanataiban 56 diák szíve fölé helyezték a felnőttkort szimbolizáló szalagot és virágot, majd Gáti Gábor a tizenkettedikesek képviseletében megköszönte a színvonalas rendezvényt és biztatta a cselekvő szeretet útjára az utódokat is.

Galéria:
Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: