2015-02-05 11:09:16• hírek • MTI

Emelkedik a romák lakta gettók száma Csehországban

Emelkedik a többnyire romák lakta gettók száma Csehországban: míg 2006-ban mintegy háromszáz ilyen nyomornegyedet tartottak nyilván a hatóságok, mára a számuk becslések szerint négyszáz körül mozoghat - közölte Martin Simácek, a társadalom szélén élő szegények integrálásával foglalkozó kormányzati ügynökség igazgatója szerdán Prágában.

A gettókban, amelyekben már mintegy 90-100 ezer ember él, az utóbbi években nem sikerült lényegesen javítani a biztonságot és az életkörülményeket, továbbra is magas a bűnözés és a prostitúció - derül ki abból az elemzésből, amelyet az ügynökség készített a kormány számára. Az elemzés a gettók számát nem pontosítja.

Az előző kormány által 2011-ben elfogadott, 2015-ig szóló romastratégia összesen 71 célkitűzéséből csak 18-t sikerült egészen, 26-t pedig részben teljesíteni, 24 feladat nem lett teljesítve, míg három feladatot időközben kihúztak a listából. "Nyilvánvaló, hogy a célt nem sikerült elérni" - állapítja meg az elemzés. A szerzők szerint több téren visszalépés, a helyzet romlása látható, s a helyi közigazgatások képtelenek megbirkózni a problémákkal.

Tekintetbe véve a bonyolult helyzetet a munkaügyi minisztérium új elemzés kidolgozására adott megbízatást, amely alapját a helyszíni szemlék és az ott szerzett tapasztalatok kiértékelése fogja képezni. Az elemzés alapján megújulhat a kormány roma stratégiája.

Csehországban a 2011-es népszámláláskor alig néhány ezer ember vállalta a roma nemzetiséget. Különféle becslések szerint a csehországi romák száma 200-250 ezer lehet.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: