2008-08-26 11:34:00• hírek • Szatmár.ro

Emelik a buszjegyek árát

Az elmúlt időszakban számos tényező együttese jelentősen megnövelte a Transurban kiadásait. A Közszállításért Felelős Vállalat jegyáremeléssel kompenzálja veszteségeit.

A Városi tanács csütörtöki ülésén jóváhagyta a Transurban buszjegyeinek áremeléséről szóló határozatot. Szeptember 10 -től már az új díjszabás szerint vásárolhatók meg az utazásra jogosító bérletek és az egy használatra szóló menetjegyek.

A jelenleg 1,5 lejes buszjegyek árát 30 banival emelik, a mostani 7,5 lejes havi diákbérletet 9 lejért lehet majd beszerezni, míg a nyugdíjasoknak 15 banival kell többet fizetni. A 24 órás napijegyek ára nem változik, sőt az autóbuszokon megvásárolható jegyekért 50 banival kevesebbet kell majd fizetnünk, tehát kifizetődőbb lesz ha a buszsofőrtől szerezzük be a menetjegyünket.

Simon József, a Transurban igazgatója a Szatmár.ro-nak elmondta az emelésre azért volt szükség mert az üzemanyag ára 60 százalékkal növekedett a tavalyi árakhoz képest, emellett pedig több tényező miatt is csökkent a vállalat bevétele. - Az üzemanyag árának emelkedése, a megyei szállítási program módosítása - amely által hét vidéki vonalat veszítettünk el - mind jövedelemcsökkenéssel jár. Nem beszélve arról, hogy nemrégiben fizetésemelések is történtek a cégnél, illetve az igényeknek megfelelően kibővítettük a korábbi útvonalainkat is. Az sem kifizetődő, hogy az utasaink 50%-a kedvezményes bérletre jogosult, hiszen ugyanannyi nyugdíjas, diák és fogyatékkal élő személy veszi igénybe a szolgálatatásainkat, mint ahány aktív munkás használja a Transurban járatait -magyarázta Simon.

 

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: