2013-01-10 10:21:47• hírek • MTI

Embernagyságú iPhone 4-el emlékeznek

Az Apple 2011 októberében elhunyt egykori vezérigazgatójának a még általa megálmodott iPhone 4 hatalmas másolatával állítottak emléket szerdán Szentpéterváron.

A két méter magas okostelefont a Néva parti orosz nagyvárosban az úgynevezett Tőzsdesoron lévő informatikai, műszaki, optikai egyetem és kutatóintézet műszaki parkjának udvarán helyezték el.

A Steve Jobs-emlékmű avatásán az ötletgazda szentpétervári Gleb Taraszov mutatta be az érintőképernyős interaktív fekete gigakészüléket, amelyen a számítástechnika forradalmasítójának tartott szakember életrajzát lehet olvasni. A hátsó oldalán elhelyezett QR-kódon keresztül mobiltelefonnal vagy táblagéppel és egyéb készülékkel lehet csatlakozni a Jobsnak szentelt internetes oldalhoz. Mindkét oldalán kamerát is elhelyeztek.

A Steve Jobsnak emléket állító embernagyságú iPhone 4-es készülék tervével nemzetközi pályázaton győzött az orosz tervező.
Gleb Taraszov az NTV orosz televízió tudósításában elmondta, hogy ettől kezdve a látogatókon múlik, mi kerül az interaktív emlékmű memóriájába. A hátoldalán elhelyezett kamera a látogatókat rögtön lefotózza, az elején lévőt a gigakészülék tartalmának gazdagítására használhatják az érdeklődők.   

A szentpétervári emlékmű avatásának időpontja nem véletlen, hiszen 2007-ben ezen a napon mutatta be Steve Jobs az iPhone mobilkészülékek első generációját.

Jobs 56 esztendős korában, 2011. október 5-én hunyt el hasnyálmirigyrákban. Olyan ikonikus termékek megálmodója és fejlesztője volt, mint az iPod, az iPhone vagy az iPad, újításai nemzedéke legkiemelkedőbb ipari vezetői közé emelték.
Oroszországban számos ismert és ismeretlen tisztelője volt és maradt az Apple alapítójának.
Dmitrij Medvegyev akkori orosz államfő a Twitteren részvétét fejezte ki az Apple-alapító családjának és tisztelőinek. Úgy vélte, hogy a Steve Jobshoz hasonló emberek változtatják meg világunkat.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: