2016-04-26 11:47:29• hírek • MTI

Emberi ürülék fertőzött meg több ezer személyt Barcelonában

Emberi fekáliával fertőzött palackozott ivóvíztől betegedett meg 381 cég több mint négyezer dolgozója Barcelonában és Tarragonában - közölte a katalán közegészségügyi hivatal (ASPC) hétfőn.

Katalóniában eddig ez volt a legtöbb megbetegedéssel járó, ivóvíz okozta fertőzés.

Az ivóvízből vett mintákból kimutatták a norovírust, amely felelős a hasmenéssel, hányással, hasi fájdalommal és görcsökkel járó gasztroenteritiszért, azaz a gyomor- és bélrendszer gyulladásáért.

Joan Guix, az ASPC titkárának tájékoztatása szerint nem valószínű, hogy a betegek száma tovább emelkedik, mert április 18. óta nem jelentettek új esetet, a rosszullét pedig a fertőzéstől számított 48 órán belül jelentkezik. Az ismert esetek közül egyik sem volt súlyos - tette hozzá.

A cégekhez nagyméretű ballonokban szállított ivóvíz Andorrából származik, ott palackozták, és a hatóságok úgy vélik, hogy ott kell keresni a fertőzés forrását is, ezért mintákat kértek a gyártótól.

Albert Bosch, a barcelonai egyetem mikrobiológusa szerint a leggyakrabban úgy kerül a norovírus az ivóvízbe, ha valamilyen módon szennyvízzel keveredik.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: