2005-12-08 19:55:24• hírek • Szatmár.ro

Brit cég a befutó

A kormány szerint jó üzlet, a Fidesz szerint ajándék a reptér-privatizáció.

 

Nincs meglepetés. Ahogy a szakértők várták, a brit ajánlatot minősítette a legjobbnak az ÁPV Rt. a Budapest Airport magánosítási pályázatán - jelentette be a Magyar Rádió. Persze ezzel még nem zárult le a folyamat, és túl sok információ sem került napvilágra, hiszen azokat üzleti titokként kezelik, legalábbis a szerződéskötésig.
A várakozásoknak megfelelően, a brit BAA International nyerte a Budapest Airport 75 százalékos részvénycsomagjáért folyó versenyt. Árajánlata: 464,5 milliárd forint, és ez most már értelmezhető is annak fényében, hogy mostantól részben nyilvános az eddig sokat firtatott vagyonértékelés, mely szerint a Budapest Airport teljes piaci értéke 150, míg a most privatizálandó 75 százalékos vagyonrész értéke 110 milliárd, vagyis a vételi ajánlat egynegyede.

A BAA tulajdonában van a hét legnagyobb brit repülőtér, a cég működteti a londoni Heathrowt, a világ legnagyobb nemzetközi forgalmú repülőterét is. Negatív figyelőlistára vette közben a BAA repülőtér-üzemeltetőt a Standard and Poor's hitelminősítő. Az intézet szerint ugyanis a Budapest Airport hitelből történő megvásárlása rontani fogja a brit cég adóskockázati profilját, és valószínűleg visszaminősítik.

Mészáros Tamás, az ÁPV Rt. elnöke jelezte: az elbírálás során figyelembe vették a reptéri üzemi tanács javaslatait. A versenyben egyébként második helyezett a német-kanadai Hochtief, a harmadik pedig a német Fraport árajánlata lett. A szerződés aláírásáról viszont már pénteken tárgyalások indulnak a brit céggel, amely – versenytársaihoz hasonlóan – 100 milliárdos fejlesztéseket ígér Ferihegyen. Ezen túl azonban minden más üzleti titok az aláírásig, amelyet az ÁPV Rt. elnöke még idén szeretne tető alá hozni.

Mind Mészáros Tamás, mind Veres János pénzügyminiszter cáfolták viszont, hogy a jelenleg Budapest Airport ügyben folyó peres eljárások hatással lehetnének az eladásra, és hogy léteznének olyan titkos záradékok, melyekben a magyar állam vállalná, hogy nem ad ki másnak nemzetközi reptér-üzemeltetési engedélyt Budapest térségében.


Fidesz: A Gyurcsány-Blair vacsorán a reptér volt az ajándék

A Fidesz szerint az egész privatizáció értelmetlen, mert ha a vevő hitelből kénytelen beruházni, az államnak is megérné hitelt felvenni. Azonban ha már eladják, legalább ne féláron - vélte Román Antal, az ellenzéki párt frakcióvezető-helyettese, aki szerint a 75 éves hasznosítási jog eladása sokkal többet ért, mint amit a kormány jelzett, és ha tényleg létezik vagyonértékelés, az biztosan nem tartalmazza a hasznosítási jog értékét, vagyis hibás.

- Egy ilyen hongkongi típusú szerződés értéke egyes szakértők szerint akár a 800 és 1000 milliárd forint közötti összeget is elérheti. Ha ez megfelel a valóságnak, akkor most az angol befektetők féláron fogják elvinni a repülőteret – mondta a fideszes politikus.

Rogán Antal azt állította: egyértelmű, hogy Gyurcsány Ferenc felajánlotta Tony Blairnek múlt heti közös vacsorájukon a repteret, és a fideszes politikus szerint ezt igazolja a csütörtöki bejelentés is. A Fidesz frakcióvezető-helyettese úgy vélte, hogy a két kormányfő vacsoráján „a gyömbéres jércével töltött pulykamell és a narancsfelfújt között a repülőtér volt az ajándék”.

Megkérdeztük, hogyan lehetséges ez, ha a pályázatok értékelése egy nappal a brit kormányfő budapesti látogatása előtt lezárult, mire Rogán Antal jelezte: vagy elhiszi, vagy nem, de ezt akár Gyurcsány Ferenc is kitalálhatta, hiszen a fideszes politikus szerint a kormányfőnek módjában állt az ÁPV Rt. befolyásolása.

A gazdasági miniszter szerint a Budapest Airport privatizációjával óriási fejlesztések indulhatnak el a repülőtéren, amelyekkel Budapest a régió légiközlekedési központjává válik. Kóka János elmondta: 100 milliárd forintos fejlesztés várható a következő években a Ferihegyi repülőtéren. Példaként említette a gyorsvasút, a gyorsforgalmi út kialakítását, valamint egy kongresszusi központ, szállodák és parkolók építését.

A szocialisták szerint a Fidesz kritikája nem más, mint válságkufárkodás. Podolák György szakpolitikus elmondta: a Budapest Airport értékesítése a legsikeresebb privatizációs eljárása az elmúlt időszaknak. Reményeik szerint december közepén aláírhatják a szerződést, és december 31-ig megtörténhet a kifizetés is. Podolák György hozzátette: a 460 milliárd forintos bevétel jelentős részét az államadósság csökkentésére használják majd fel. Mint mondta, a kormány azt akarja, hogy Ferihegy a régió légikikötő-központja legyen.


Mire használja a kormány a bevételt?

Mire használható és mire lesz elég a Ferihegyi repülőteret üzemeltető Budapest Airport privatizációjából származó bevétel?

Bár a Budapest Airport eladásának elszámolási konstrukciós részletei egyelőre nem ismertek, az elemzők biztosra veszik, hogy a Budapest Airport privatizációjából befolyó bevétel részben költségvetési egyenlegjavító tétel lehet.

Ez azt jelenti, hogy december hónapban a kívánt szuficittel, vagyis többlettel zárhat a büdzsé, és így valószínűleg három év után először – legalábbis a magyar számviteli szabályok szerint számolva – nem lépi túl a tervezett mértéket a deficit.

Ugyanakkor európai módszertan szerint ez az eladás privatizációs bevételnek számít, és nem egyenlegjavító, vagyis a hiány az európai módszertan szerint nem csökken.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: