2014-07-23 00:12:28• hírek • MTI

Emberelőnyben lőtt gólokkal jutott tovább a Debrecen

A gól nélküli első mérkőzés után a Debreceni VSC kedden 2-0-ra legyőzte hazai pályán az északír Cliftonville együttesét, így továbbjutott a labdarúgó Bajnokok Ligája selejtezőkörének második fordulójából.

Nagy iramban kezdte a mérkőzést a magyar bajnok, mely az első három percben három helyzetet dolgozott és hagyott ki, majd a kilencedik percben Volas ziccerben a kapufára fejelt. A jó kezdés után visszavett a Debrecen, próbált nyugodtan építkezni, ám a folytatásban egyre nehezebben törte fel az északír védelmet, ráadásul középpályán több labdavesztés is veszélyes kontrát eredményezett.

A második játékrészt az elsőhöz hasonlóan kezdte a DVSC, ismét helyzetekig jutott, majd kevesebb mint tíz perc után emberelőnybe is került, miután a védők között szépen kiugró Volast a 16-os előtt lerántották. A szabadrúgásból Mihelic révén azonnal vezetést szerzett a Debrecen, mely ezt követően kényelmesen futballozva is uralta a meccset, s végül 2-0-ás sikerrel lépett a következő fordulóba. A végeredményt a 79. percben Sidibe állította be.

A selejtező harmadik körében a magyar bajnok a fehérorosz BATE Boriszovval csap majd össze.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: