2014-11-19 09:10:16• hírek • MTI

Elvetette az amnesztiatörvényt a képviselőház

Elvetette a kormányon lévő Szociáldemokrata Párt (PSD) két képviselője által tavaly előterjesztett amnesztiatörvény tervezetét a bukaresti képviselőház kedden, az elnökválasztás utáni első ülésén, miután a téma az elnökválasztási kampány egyik forró témájává vált.

Az elnökválasztásokon győztes Klaus Iohannis, a jobboldal jelöltje a kampányban azt vetette szociáldemokrata ellenfele, Victor Ponta kormányfő szemére, hogy az amnesztiatörvénnyel a PSD korrupt politikusainak akar mentőövet dobni és csak a választások miatt halogatta eddig a tervezet napirendre tűzését.

Victor Ponta pártelnök hétfőn jelezte: a PSD-nek le kell vonnia a következtetést a választás eredményéből, ezért a kormánytöbbség az első ülésen napirendre tűzi és elveti az amnesztiatörvényt.

A keddi ülésen a képviselőház csaknem egyhangúlag utasította el az ellenzék által bírált jogszabályt.

A tervezet kezdeményezői azt javasolták, hogy amnesztiában részesüljenek Romániában azok, akik legfeljebb hatéves szabadságvesztéssel büntethető bűnöket követtek el, illetve közkegyelemben azok az elítéltek, akiket legfeljebb hétéves szabadságvesztéssel büntethető bűnökért ítélt el a bíróság.

A román jogban az amnesztia a bűntett végleges "elfeledését" jelenti, vagyis törlik az illető büntetőjogi felelősségét, bármely szakaszban tart is az igazságszolgáltatási eljárás, illetve törlik a priuszt. A kegyelemnél a büntetett előélet megmarad: ez az intézkedés csak a büntetésre vonatkozik, amelyet vagy eltörölnek vagy enyhítenek.

Kedden a parlament mindkét házában napirendre tűzték a korrupcióval gyanúsított képviselők és szenátorok eddig halogatott ügyeit is, és futószalagon szavaztak arról, hogy kiadják őket az igazságszolgáltatásnak. Országunkban ugyanis a politikai nyilatkozatokra vonatkozó mentelmi jog mellett a törvényhozóknak más előjogokat is biztosít az alkotmány: csak a parlament jóváhagyásával lehet előzetes letartóztatásba helyezni őket vagy házkutatást elrendelni ellenük.

Azon tisztségben lévő vagy volt kormánytagok ellen, akik törvényhozói mandátummal rendelkeznek, csak az illető ház jóváhagyásával indítható bűnvádi eljárás.

A jobboldali Hotnews.ro hírportál októberi összesítése szerint az 580 tagú kétkamarás parlament 35 tagjának "gyűlt meg a baja" az igazságszolgáltatással, a legtöbb esetben valamilyen korrupciós ügyben: 11 ellen vádat emeltek, 17 ellen bűnvádi eljárás van folyamatban, kettőt első fokon elítéltek, egy jogerős felfüggesztett börtönbüntetést kapott, 4-nek az esetében - akik kormánytagok voltak - a parlament nem járult hozzá a bűnvádi vizsgálat lefolytatásához.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: