2018-11-14 11:15:14• hírek • Bede Emőke

Eltűntek a tujafák, jöhetnek a platánok

Nem is olyan régen a Szatmár.ro is beszámolt a Szatmárnémeti Polgármesteri Hivatal azon tervéről, mely szerint a Károlyi út kiöregedett tujafáit platánfákkal váltják fel.

Nos, úgy tűnik, hogy a tervek elindultak a valósággá válás útján. Aki szerdán a Károlyi út környékén járt, biztosan észrevette, hogy a tujáknak hűlt helye, a terepet előkészítették a 68 platán érkezésére. Ezen kívül pedig mindkét oldalra sövényt fognak ültetni, és gyepszőnyeg borítást kapnak a járdák melletti részek is.


"Az önkormányzat komoly figyelmet szentel arra, hogy a városunkban minél több zöldövezet legyen, akárcsak ezek karbantartására is" –állt korábban a hivatal beszámolójában, s e gondolatmenettel kéz a kézben jár az a projekt is, mely a Szamos-part rehabilitációját célozza meg. Az árterületen kialakítandó szabadidős park létrejöttével ugyanis eltűnnek a túlburjánzott, a sétát ellehetetlenítő bokrok, helyükre egy olyan zöldövezet kerül, ahol a város központjában élők is kikapcsolódhatnak a természet és a folyó közelében
 

Az EU-s forrásokból finanszírozott projektben közel  60 000 négyzetméternyi földterület szerepel, ezt szeretnék a folyópartok rendezésével szabadidő eltöltésére alkalmas hellyé átalakítani. Fontos azonban azt is kiemelni, hogy a területnek csak 10 százaléka lesz beépítve, a maradék 90 százalék kötelező módon zöldövezet lesz. A jobb parton egy hosszanti sétányt alakítanak ki, melynek mentén látrehoznak hat szabadidős foglalkozásra alkalmas pontot. A kicsik számára lesz játszótér, a felnőtteknek egy kisebb fitneszpark, egy szabadtéri színpad, egy móló, egy pavilon és egy kifejezetten fiataloknak szánt terület, ahol ismerkedhetnek és kellemesen tölthetik el szabadidejüket.



A bal parton kisebb átalakításokra kell számítani, itt főként a már meglévő ösvényeket fogják korszerűsíteni, rendbe teszik a növényzetet, padokat és szemeteseket helyeznek ki, illetve gondoskodnak a megfelelő kivilágításról is. Mindemellett ne feledkezzünk meg arról sem, hogy a két partot egy gyalogosok és kerékpárosok számára tervezett korszerű híd fogja összekötni. Ennek fényében már minden adott lesz ahhoz, hogy egyénileg vagy akár családosan kikapcsolódjunk kicsit a méltatlanul keveset említett folyó, a Szamos partján.


Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: