2014-02-27 14:45:30• hírek • Szatmár.ro

Idén is megrendezik az Ötletbörzét

A Hans Lindner Alapítvány, együttműködésben a Szatmár megyei középiskolákkal (IX.-XII.), ebben az évben is megrendezi az Ötletbörze programot.

Az Ötlebörze a vállalkozói kultúrát hivatott népszerűsíteni a középiskolás diákok körében, a program célja a vállalkozói közeg megismertetése a diákokkal, illetve a tanintézményekkel. A program lehetőséget biztosít a résztvevőknek, hogy fejlesszék vállalkozói képességeiket, csapatszellemüket, kreativitásukat, a versenyszellemet és nem utolsó sorban a kesőbbiekben javíthatja karrierépítési esélyeiket, mint alkalmazott vagy vállalkozó.

A középiskolák tekintetében a program egy alternatív oktatói tevékenységet jelent, melynek során a diákok elsajátíthatják a mindennapi életben szükséges képességeket, emellett megismerhetnek számos sikeres üzletembert, valamint vállalkozást. (az iskolákkal való partnerkapcsolat fontos elv, mivel a jövöbenli terv az, hogy a tanintézmények felelősségvállalása növekedjen)

A tanárok számára kihívás lehet a csapat segítése egy életképes üzleti terv kialakításában.

Mint megtudtuk, az elmúlt két évben a Hans Lindner Alapítvány HURO és HUSKROUA pályázatokon elnyert támogatással szervezte meg a vetélkedőt, idén viszont csak saját anyagi forrásaiból gazdálkodva bonyolítja le az Ötletbörzét.

Díjak: 2014-ben a nyereményalap 1500 euró, az öt legjobb csapat részére (fődíj 400 euró), illetve egy nyári fizetett gyakorlat lehetősége partnercégeknél. A díjakat a Hans Lindner Alapítvány és a partnercégek ajánlják fel, az elért eredmények függvényében.

Időrendi beosztás:
- jelentkezési határidő: 2014 március 3 - 16:00 óra (online)
- március 3-14 - az üzleti terv megírása (legalább vázlatszerűen) - csapatmunka / a vezetőtanár segítségével.
- március 19 - április 2 - három workshop vállalkozók részvételével a megírt üzleti terv vázlatának kidolgozása céljából
- április 7-10 - céglátogatások
- április 11 - projektleadási hataridő
- április 14-23 - elbírálás
- Expo (április vége / május eleje)

A Hans Lindner Alapítvány székhelye a Ceahlăului utca 38 szám alatt található. A civil szervezet telefonon a 0261-715-136, az Ötletbörzével kapcsolatos bővebb tájékoztatást pedig a bursaideilor.fundatiahanslindner.ro címen lehet találni. Az Ötletbörze a Fecebookon is fent van a következő címen: facebook.com/bursaideilor.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: