2009-01-23 16:24:19• hírek • Ferenczi Noémi

Májusra befejezik a rehabilitációt

Május végére elkészül a Kossuth-kerti közfürdő épületének rendbetétele - nyilatkozta lapunknak Békéssy Erzsébet, a Szatmár Megyei Környezetvédelmi Ügynökség igazgatónője. A hírt Bandici Emil, az építkezés vezetője is megerősítette.

A.Kossuth-kerti közfürdő épületének rehabilitációjára szükséges összegre egy román-ukrán közös  Európai Uniós pályázat révén sikerült szert tennie az önkormányzatnak. A pályázatban partner a Szatmár Megyei Környezetvédelmi Ügynökség is, hiszen a tervek szerint, a munkálatok elkészültével egy regionális környezetvédelmi központot hoznak majd létre ebben az épületben. A régi közfürdőben konferenciatermek, levegőszennyezettség-mérő laboratóriumok lesznek berendezve.

Jelenleg is gőzerővel dolgoznak az épület felújításán. Bandici Emil, az építkezés vezetője a Szatmár.ro-nak elmondta, jelenleg a tetőszerkezet újjáépítésén, illetve a belső hulladék kihordásán, valamint a régi vakolat lebontásán dolgoznak. „Sajnos, rendkívül elhanyagolt állapotban van az épület, ezért nagyon sokat kell még dolgozni rajta ameddig lakhatóvá válik, de emennyiben ilyen jól haladunk a munkálatokkal, május végére minden bizonnyal sor kerülhet az átadásra"- magyarázta Bandici.

A projekt összesen 743 938 eurónyi ráfordítást jelent, melynek 89,92%-át az Unió, a többit pedig az önkormányzat állja. A megnyert összeg 70%-át az épület felújítására költik.
Az épület egyébként szerepel az országos műemlék épületek listáján, ezért az eredeti állapotának megfelelően fogják rendbe hozni.

Az egykori közfürdő épületén május végéig dolgoznak

Rengeteg törmeléket hordtak ki az épületből.

 

Galéria:
Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: