2009-10-22 01:52:25• hírek • Szatmar.ro

A Milan legyőzte a milliókat

Kapushibáktól tarkított meccsen a Milan Madridban győzte le a Realt.

A Bajnokok Ligája csoportköre harmadik fordulójának első játéknapja a meglepetéseké és az öngóloké volt. A második játéknapra csak egy hatalmas meglepetés jutott, volt két újabb öngól, hat piros lap és két kihagyott tizenegyes. Megtört a Manchester United, a Besiktas és a Bayern sorozata, ennek azonban csak előző két csapat örülhetett.

A BEK/BL trófeákat figyelembe véve az európai foci lehető legnagyobb rangadójára került sor Madridban, ahol a Real a Milant fogadta. A szakemberek nagy része egyetértett abban, hogy az esélylatolgatásoknál talán soha nem volt ekkora a különbség a két csapat között, a hazaiak javára. Ennek megfelelően viharosan kezdődött a meccs, a spanyoloknak rögtön az elején nem adtak meg egy jogos tizenegyest Zambrotta és Benzema összecsapása után. Fölényben játszott a Madrid, de csak távoli lövésekig jutott. A 19. percben egy veszélytelen lövést Dida amatőr módon kiejtett, Raul ott termett és begurította a labdát az üres kapuba. Ezt követően sem változott meg a játék képe, a Real fölénye ellenére is csak egy jó lövésig jutott, a másik kapu előtt pedig Inzaghi maradt le egy remek beadásról.



Raul góljára Pirlo válaszolt fotó: realmadrid.com


A második félidőt határozottabban kezdték a spanyolok, Dida néhány alkalommal jóvá tehette hibáját. A 62. percben aztán a Milan hirtelen kiegyenlített: Pirlót nem támadta senki, 30 méterről lövésre szánta el magát, Casillas későn vetődött, a labda a hálóban kötött ki. Sőt, négy perccel később már a lombardok vezettek, miután egy hosszú labdát Casillas a tizenhatoson kívül nem tudott elütni, Pato az üres kapuba gurított. A folyatásban mindkét kapu előtt akadt helyzet, Dida Kaka lövését, Casillas Patóét védte bravúrral. A 76. percben aztán egy szöglet után Drenthe 18 méteres bombájával egyenlítettek a hazaiak, ám ezzel még nem volt vége, mert miután a bíró nem adott meg egy szabályos gólt a Milannak, a 88. percben Seedorf emelt mesterien Pato elé, a Kacsa becenévre hallgató brazil pedig kapásból vette be Casillas kapuját. A két óriás történelmében ez volt az első alkalom, hogy az éppen vendég csapat nyerni tudott.

A csoport másik meccsén a Marseille végig fölényben játszott Zürichben, de helyzetei ellenére a 69. percig kellett várnia a vezető találatig, amikor Lucho beívelését Heinze lőtte a kapuba.

Az A csoport rangadóján a Bayern a hatodik percben Ciani öngóljával vezetést szerzett Bordeaux-ban. A francia bajnok ettől függetlenül fölényben játszott és Ciani a 29. percben kiegyenlített. Két perccel később Müller megkapta második sárgáját és a bajorok emberhátrány maradtak. Sőt, a 40. percből fogva gólhátrányba is kerültek, Planus közelről talált be. A második félidő főszereplője Hans-Jörg Butt volt, a vendégek kapusa ugyanis a hajrában két tizenegyest is kivédett: sem Gourcuff, sem Jussie nem tudott túljárni az eszén. Főszereplő lehetett volna Toni is, amennyiben három méterről nem a kapufát találja el a két büntető közötti periódusban. Ez volt a Bayern első veresége Franciaországban.



Ciani egyenlítő gólja előtti pillanat fotó: girondins.com


A másik meccsen a Maccabi hagyta ki az első helyzetet (Buffon nagyot védett), majd a Juventus mezőnyfölénybe került, de a 47. percig várnia kellett, amíg megszerzi a vezetést: ekkor Diego beívelését Chiellini fejelte a hálóba. Több gól nem esett, pedig az olaszok egy sor helyzetet alakítottak ki. Igaz, a végén az izraeliek is közel álltak az egyenlítéshez, de Buffon ismét útjukat állta.

A C csoportban a Manchester United a CSZKA Moszkva vendégeként lépett pályára. Az angolok végig fölényben játszottak és a második félidőben többször is megszerezhették volna a vezetést, de Akinfejev több bravúrt is bemutatva állta a sarat. A 82. percben Valencia a felső lécet találta telibe, négy perccel később azonban az ecuadori játékos nem hibázott, megszerezve ezzel a ManU első győzelmét orosz gárda ellen.

A csoport másik meccsén hiába játszott végig fölényben és veszélyesebben a Wofsburg, Rüstü kapus remek napot fogott ki. Ha pedig a kapus verve volt, akkor vagy Gentner csavart közelről fölé, vagy Dzeko találta el a kapufát, így a Besiktas megszerezte történelme első pontját német csapat ellen.

A D csoport rangadóján az Atletico Madrid kezdett veszélyesebben, Forlan tesztelte Cech kapust, majd a Chelsea is válaszolt Kalou révén. Bár a találkozón a spanyol bajnokságban katasztrofálisan szereplő vendégek egyenjogú ellenfelei voltak a hazaiaknak, akik azonban jobban kihasználták helyzeteiket. A 41. percben egy szép akció után Kalou szerezte meg a vezetést, majd szünet után ő duplázta meg csapata előnyét. A 69. percben Lampard lőtte ki a rövid alsó sarkot, majd végül egy Atletico-játékosnak is sikerült betalálnia: szegény Perea saját kapujába csúsztatott egy szabadrúgást.

A csoport másik meccsén meglepetésre az APOEL Nikosia szerzett vezetést a Porto otthonában az ex-CFR-es Pereira öngóljával. A portugálok azonban végig óriási fölényben játszottak és Hulk révén fordítani tudtak: a brazil előbb egy óriási védelmi hibát követően egyenlített, majd egy kezezés miatt megítélt büntetőt értékesítve szerezte meg a győztes találatot.

Eredmények:
A csoport:
Bordeaux - Bayern München 2-1
gólok. Ciani (29.), Planus (40.), illetve Ciani (6., öngól)

Juventus - Maccabi Haifa 1-0
gól: Chiellini (47.)
A csoport állása: 1. Bordeaux 7.pont, 2. Juventus 5p., 3. Bayern 4p., 4. Maccabi 0p.

B csoport:
CSZKA Moszkva - Manchester United 0-1
gól: Valencia (86.)

Wolfsburg - Besiktas 0-0
A csoport állása: 1.ManU 9p., 2. Wolfsburg 4p., 3.CSZKA 3p., 4.Besiktas 1p.

C csoport:
Real Madrid - Milan 2-3
gólok: Raul (19.), Drenthe (76.), illetve Pirlo (62.), Pato (66.,88.)

Zürich - Olympique Marseille 0-1
gól: Heinze (69.)
A csoport állása: 1.Real Madrid 6p., Milan 6p., 3. OM3p., 4.Zürich 3p.

D csoport:
Chelsea - Atletico Madrid 4-0
gólok: Kalou (49.,52.), Lampard (69.), Perea (90., öngól)

Porto - APOEL Nikosia 2-1
gólok: Hulk (33.,48., 11-es), illetve Pereira (21., öngól)
A csoport állása: 1.Chelsea 9p., 2.Porto 6p., 3. APOEL 1p., 4.Atletico 1p.

 

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: