2015-05-22 21:01:06• hírek • Kocsis Zoltán

Elrajtolt a Paul Badea kupa mezőnye

Péntek délután 16.00 órakor Gyenes Emánuel motoros csillag jelzésére a Pannónia szálló elől útjára indult a Paul Badea kupa tereprali mezőnye és a tervek szerint szombat délután ugyanakkor ugyanott érnek majd célba a versenyzők.

A Paul Badeának emléket állító kupa egyben a román tereprali-bajnokság első idei futama. Az összesen öt futamból álló sorozat következő állomáshelyei Beszterce, Nagybánya, Brassó és Temesvár lesznek, ismertette a futam előtti sajtótájékoztatón Roxana Ciuhulescu, a ProTV ProMotor című autós magazinjának korábbi sztárműsorvezetője.

Ami a szatmári futamot illeti, péntek délután a Szamosdara környéki mezőkön rendezték a prológot. Ennek az eredményétől függ, hogy szombaton ki hanyadik helyről indul. A Bükkalja vidékén a mezőny összesen 360 kilométert tesz meg. Ebből 230 a mért táv, hét külön szakaszra osztva. A versenyzők érintik majd Felsőhomoród, Középhomoród, Alsóhomoród, Szinfalu, Szelestyehuta, Pácfalu, Szatmármegy, Meddes és Bükkszoldobágy településeket.

A versenyre tucatnyi motoros, egy quados valamint szintén tucatnyi autós nevezett be. Műszaki problémák miatt sajnos a várt bolgár versenyző nem érkezett meg, mint ahogy az olasz pilótáknak is gondjaik akadtak a szlovéniai hatóságokkal. Ám végül Itália két egységgel is képviseltette magát.

A verseny ideje alatt Szatmárnémeti régi központjának egy rész le lesz zárva a közúti forgalom elől - aki teheti, kerülje el autóval. Ez alatt az idő alatt azonban a Székesegyház előtti téren autókiállítás kárpótolhatja a kellemetlenségekért az autók szerelmeseit.

Galéria:
Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: