2009-01-03 14:41:20• hírek • Szatmar.ro

Elrajtolt a Dakar

Mani Gyenessel a mezőnyben elrajtolt a 30. Dakar rali, ezúttal Dél-Amerikában.

A Párizs-Dakar első alkalommal 1978-ban indult útnak, az eddigi 29 alkalommal mindig Afrika volt a verseny helyszíne, most először kerül megrendezésre az amerikai szubkontinensen. Az okra vélhetően a motorsportok minden szerelmese emlékszik: 2008-ban terrorista-fenyegetés miatt elmaradt a viadal.

 

Az idei verseny, amelyet kissé vicces Dakarnak titulálni, mivel immár semmi köze Szenegál fővárosához, 9574 km hosszú, mely távot a versenyzők Argentínát és Chilét érintve teszik meg. A viadalon 49 nemzet versenyzői képviseltetik magukat, melyek közül 207 motoros, 25 quados, 177 autós páros és 81 kamionos egység. A verseny január harmadikán az argentin fővárosból indult és ugyanoda tér majd vissza január 17-én, ezért sokkal inkább érdemelné ki a Buenos Aires-rali nevet.

A szombat hajnalban elrajtolók között természetesen ott van a szatmári Gyenes Emánuel is, aki 2007 után másodszor is részt vesz az embert próbáló viadalon, ezúttal a brassói Vectra Racing csapat színeiben. Rajta kívül Marcel Buturuza és Romeo Duicu motoron, az Eugen Banciu-Marius Vasiai páros autóban, míg Razvan Pintilie kamionon képviseli Romániát. Ami a magyar résztvevőket illeti, esetükben ismét az autósok viszik a prímet, három párossal: Palik László-Darázsi Gábor, Szalay Balázs - Bunkoczy László, Liszi József - Fenesi József. A kamionok között két magyar egység szerepel majd Darázsi Zsolt illetve Szaller Zoltán vezetésével, míg a motorosok mezőnyében Dési János indul.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: