2014-03-06 18:16:18• hírek • Kocsis Zoltán

Előzetesben a kedden balesetet okozó részeg autós

Harminc napra előzetes letartóztatásba helyezték azt a sofőrt, aki súlyos közlekedési balesetet okozott kedd este Tasnádszántó területén. A férfi részegen, vezetői engedély nélkül vezetett, majd  engedély nélkül elhagyta a helyszínt.

A baleset március 4-én, kedd este 21.30 körül történt a Szatmár megyei Tasnádszántó település területén. A 34 éves Augustin B. egy óvatlan pillanatban elveszítette uralmát Audi típusú személygépkocsija fölött, a Franciaországban bejegyzett jármű pedig az út széli oszlopnak csapódott. A balesetben a gépkocsi három utasa is megsérült: a 16 éves Ileana B. és a 22 éves Catalin T. súlyos, Geta M. pedig könnyebb sérüléseket szenvedett.

A balesetet követően Augustin B. elhagyta a helyszínt, ám a tasnádi rendőrségnek kevéssel később sikerült elfognia őt. Döbbenten állapították meg, hogy a férfi semmilyen vezetői engedéllyel nem rendelkezett, ráadásul ittas is volt. Azonnal alkoholtesztnek vetették alá, a szonda pedig 0,75 mg/l alkoholkoncentrációt mutatott ki kifújt levegőben.

A férfit előbb 24 órára őrizetbe vették, majd csütörtökön a törvényszék elrendelte 30 napos előzetes letartóztatását. A vád ellene jogosítvány nélküli vezetés, gondatlanságból elkövetett testi sértés, a baleset helyszínének engedély nélküli elhagyása, valamint ittas vezetés.

 

 

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: