2018-03-06 09:31:42• hírek • Bede Emőke

Előzetesbe került a pultosnő meggyilkolásával gyanúsított férfi

Kegyetlen gyilkosság híre rázta meg Szatmárnémetit hétfő délelőtt: egy lokál kirablása közben az elkövető a pultosnővel is végzett.

Nem először vált gyilkosság helyszínévé a kétes hírű lokál, ugyanis 2007-ben egy biztonsági őr tett pontot egy másik pultosnő életének végére. Akkor a férfi, mint aki jól végezte dolgát, fogta a bevételt és hazament. Most azonban az elsőszámú gyanúsított abban bízott, el tud menekülni a felelősségre vonás elől és elhagyhatja az országot.
 

A hatóságok hatékony munkájának köszönhetően azonban nem sikerült egérutat nyernie, filmbe illő módon éppen a határőrök tartóztatták fel a férfit, aki a csanálosi kilépőnél szerette volna elhagyni az országot.
 

Még elfogása napján megkezdték kihallgatását, de a legtöbb információt a lokál biztonsági kameráinak felvételei szolgáltatták. A képkockák tanúsága szerint a férfi és a nő ismerték egymást, mi több, a végzetes éjszakán együtt rendeltek pizzát. Közösen ültek asztalhoz, majd a férfi egyik pillanatról a másikra bedühödött. A nőt nekiszorította a bárpultnak, majd a keze ügyébe eső alkoholos üvegekkel többször is lesújtott áldozata fejére.
 

Ezt követően a férfi kinyitotta az egyik játékgépet, kiszedte a benne található pénzt, majd felrohant a motelbeli szobájába. Táskájából kiürítette ruháit, majd lerohant vele a bárba, ahol összesen 318 csomag cigarettát tuszkolt bele.
 

Idő közben a még életben levő nő telefonos üzenetben kért segítséget kolléganőjétől, aki néhány percnyi habozás után végülis értesítette a hatóságokat. Életét azonban már ez sem mentette meg, néhány perc alatt elvérzett.
 

Természetesen felvetődik a kérdés, miért nem volt biztonsági őr a lokálban. Az elsődleges információk szerint vasárnap éjszaka nem volt szolgálatban az illető, mivel ilyenkor már sem zenészek, sem vendégek nem szoktak a Casablancában tartózkodni. Ebben az éjszakai órában csupán egy pánikgomb áll az alkalmazott rendelkezésére, viszont ezt a nő nem nyomta meg. Vélhetően azért, mert ismerte a férfit, a támadás pedig olyan hirtelen érte, hogy nem volt ideje cselekedni. A helyszínre kiérkező mentőegység már csak a nő halálát tudta megállapítani, melyet a többszöri fejre mért ütések okoztak.
 

Az ügyészség hétfő délután mérlegelte az eddigi bizonyítékokat és úgy döntött, hogy R. Stefan minősített emberölés miatt 30 napra rács mögé kerül. 

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: