2015-09-23 18:43:11• hírek • Előzetesbe helyezték a visszaeső ittas autóst

Előzetesbe helyezték a visszaeső ittas autóst

Két hónapon belül másodszor keveredett közlekedési balesetbe erősen ittasan vezetve az a 47 éves hiripi illetőségű férfi, akit szerdán 30 napra előzetes letartóztatásba helyezett a Szatmár megyei törvényszék.

Puskás Károly Róbert kedden a Rosetti úti vasúti átkelőn ütközött bele az előtte haladó és hirtelen befékező BMW-be. A megfelelő követési távolság be nem tartása viszonylag gyakori eset. Ráadásul, amint arról kedden beszámoltunk, a balesetben senki sem sérült meg, csak anyagi kár keletkezett.

Igen ám, csakhogy a helyszínelés során kiderült, hogy a 47 éves férfi vezetői engedélyét korábban bevonta a rendőrség, mindemellett erősen ittasan vezetett. A véralkoholszintje 1,75 mg/l liter volt, derült ki a kórházi ellenőrzés során.

A férfinak ráadásul két hónapon belül ez volt a második ittas balesete, derül ki a törvényszék mellett működő ügyészség tájékoztatásából. Július 30-án, érdekes módon szintén 16.00 óra körül, a Romana-téren található körforgalomból fordult rá az Árpád (V. Lucaciu) utcára, amikor összeütközött a jobb oldalról közeledő és neki elsőbbséget nem adó Hyundai-jal. Puskás azonban akkor még részegebb volt, vérében 1,90 mg/l volt az alkoholszint. És egy korábbi közlekedési vétségért már akkor sem volt jogosítványa.

Ismételt ittas és jogosítvány nélküli vezetésért a bíróság 30 napos előzetes letartóztatást rendelt el a hiripi férfi ellen.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: