2015-12-10 10:17:22• hírek • MTI

Előzetes letartóztatásban marad Beke István

A legfelsőbb bíróság elutasította szerdán este a merényletkísérlettel gyanúsított Beke István fellebbezését az előzetes letartóztatása ellen - közölte a Mediafax hírügynökség.

A jogerős döntés értelmében a kézdivásárhelyi férfi vizsgálati fogságban marad. A Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) kézdivásárhelyi szervezetének elnökét december elsején, Románia nemzeti ünnepén vette őrizetbe a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni fellépéssel foglalkozó romániai ügyészség (DIICOT), amely szerint a férfi házi készítésű pokolgépet akart felrobbantani az ünnep alkalmából tartott kézdivásárhelyi rendezvényen.

A DIICOT közölte: az illetőt az alkotmányos rend elleni cselekedetek szándékának és a robbanóanyagokra vonatkozó szabályok megsértésének gyanújával vették őrizetbe. Az ügyészség szerint a házkutatások során lefoglalt eszközök alkalmasak voltak arra, hogy román állampolgárokat és javaikat veszélyeztessék. Az ügyészek petárdákat találtak a férfi lakásán.

Szerdán egy másik, a terrorizmussal összefüggésbe hozható ügyben is döntés született. A DIICOT úgy döntött, hogy nem kéri annak a 17 éves craiovai iskolásnak az előzetes letartóztatását, akit kedden dzsihadista propagandatevékenysége miatt vettek őrizetbe. Az iszlám hitre áttért iskolást ügyészségi felügyelet alatt vizsgálják tovább.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: