2019-10-24 08:59:46• hírek • Bede Emőke

Előzetes letartóztatásba került az öngyilkos hajlamú bűnelkövető

Október 22-én, 8 óra környékén arról értesítette egy nő a szatmári rendőrséget, hogy miközben a Károlyi úton gyalogosan haladt, egy ismeretlen férfi erőszakkal elvette tőle pénztárcáját, melyben személyes iratai mellett kb. 100 lej is volt.

A hatékony nyomozásnak köszönhetően a hatóságnak még a rablás napján sikerült azonosítania az elkövetőt egy 41 éves piskolti férfi személyében. Az elkövetőre végül Avasfelsőfaluban bukkantak rá a rendőrök, ám a férfi, amint meglátta az ellene intézkedni szándékozó egyenruhásokat, kést rántott, majd saját maga ellen fordította a pengét.


Az egyértelműen öngyilkos hajlamú tettes nem tudott végzetes sebet ejteni magán, viszont a rendőrség jobbnak látta, ha 24 órára őrizetbe veszik a férfit, illetve az ügyészség kezdeményezte ellene az előzetes letartóztatást is. Csütörtök reggel a Szatmár Megyei Rendőr-felügyelőség szóvivője arról tájékoztatta híroldalunkat, hogy a törvényszék helyt adott az ügyészség kérésének, így a férfi 30 napra rácsok mögé került.


Információnk szerint ugyanarról a férfiról van szó, aki néhány nappal korábban elrabolta alig négy hónapos kisfiát, majd azzal fenyegetőzött, hogy a gyermekkel a karjában a Szamosba veti magát. Szerencsére a hatóság akkor is időben érkezett, így a kicsit sikerült megmenteni, és a kórházi kivizsgálást követően vissza is kerülhetett édesanyjához. 

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: