2010-11-16 12:37:31• hírek • MTI

Elővigyázatossági szerződés

Románia a jövő tavasszal, miután jelenlegi hitelszerződése lejár, elővigyázatossági megállapodást akar kötni a Nemzetközi Valutaalappal - közölte hétfőn Bécsben, egy gazdasági konferencián a román központi bank elnökhelyettese.

Cristian Popa elmondta: ahogy lejár az EU-val és az IMF-fel kötött hitelszerződés, a jövő tavasszal elővigyázatossági megállapodást kötnénk.

A román EU/IMF hitelmegállapodás jövő márciusban jár le. A felek november 1-jén állapodtak meg, hogy folyósítják Románia 20 milliárd eurós hitelcsomagjának következő részletét.

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) feltételekhez köti Romániának a következő hitelrészlet megadását - jelentette be Jeffrey Franks, az IMF küldöttségének vezetője november elején a román fővárosban. Elmondta: az IMF, az Európai Bizottság és a Világbank szakértői arra a megállapodásra jutottak a Romániának nyújtott hitelszerződés keretében végzett hatodik felülvizsgálat során, hogy a következő IMF-hitelrészletet várhatóan január közepén folyósítják Romániának, de csak akkor, ha Bukarest eleget tesz bizonyos feltételeknek. Az IMF küldöttségének vezetője hozzátette:  Románia "nagyvonalakban" teljesítette szeptember végén a harmadik negyedév végére megállapított célkitűzéseket.

A küldöttségvezető elsőként az állami adósságok problémáját említette, hiszen annak ellenére, hogy szeptember végén a román állam jelentős összegű adósságot törlesztett a magánbeszállítókkal szemben, még mindig magas értéket ér el az állami tartozások értéke. Franks elsősorban az egészségügyet említette olyan területként, ahol számos kifizetetlen számla halmozódott fel. Ezért a kormánnyal megállapodtak egy sor olyan intézkedésben, amelyek csökkentik az egészségügy kiadásait, növelik a bevételeit, és hatékonyabb ellenőrzést vezetnek be az anyagi források elköltésében.

Franks elmondta, hogy a hitelrészlet kibocsátásának feltételei közé tartozik a közalkalmazottak egységes bérezésére vonatkozó törvény elfogadása, a nyugdíjrendszer megreformálása és a 2011-es költségvetés, amit a román parlament várhatóan december végén fogad el. Ezért halasztották január közepére a hitelrészlet, eredetileg december közepére tervezett kibocsátását.

Az IMF számításai szerint az idei román GDP várhatóan 2 százalékkal fog zsugorodni, miután eddig 1,9 százalékos visszaeséssel számoltak. Franks szerint az infláció az év végén enyhén meghaladhatja a tervezett 8 százalékos éves szintet amiatt, hogy a kormány júliustól öt százalékponttal, 24 százalékra emelte a forgalmi adót.

Az IMF következő hitelrészletének értéke 870 millió euró, az Európai Bizottság hitelrészlete pedig eléri az 1,2 milliárd eurót. Románia tavaly kötött csaknem 20 milliárd euró értékű többoldalú nemzetközi hitelmegállapodást az IMF szervezésében.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: