2012-07-10 18:10:57• hírek • Kocsis Zoltán

Először találkozott a megyei tanács új vezetősége a polgármesterekkel

Kihasználva, hogy a prefektúra hívására kedden Szatmárnémetiben tartózkodott a megye valamennyi polgármestere, a megyei tanács is találkozásra hívta az önkormányzati vezetőket. Adrian Stef elnök és Csehi Árpád valamint Mircea Govor alelnökök rövidke köszöntőjükben üdvözölték a polgármestereket és felhívták a figyelmüket a különböző uniós projektek pontos végrehajtására. Ezt követően felkérték az önkormányzati vezetőket, hogy számoljanak be, melyek a legfontosabb gondjaik.

Szokond, Aranyosmeggyes és Krasznaterebes elöljárói számára az jelenti a legnagyobb gondot, hogy Kisszokond, Patóháza illetve Piskárkos településeken nincs ivóvíz, egyes helyeken kiszáradtak a kutak. Utóbbi községben az iskola építésének stagnálása is gondot okoz, de hasonló cipőben jár Aranyosmeggyes (itt óvoda épül) és Csomaköz, míg Szaniszlón a sportpálya létrehozása akadozik. Gaman Mihály és Marchis Ottó, Pusztadaróc és Mezőpetri polgármesterei a sikerrel megpályázott kerékpárutak kivitelezésének szerződése körül problémák felől tudakozódott.

A legtöbb esetben az utak minősége okozta a legnagyobb panaszforrás. Szóba került a Szatmárudvari -  Aranyosmeggyes - Apa, a Kányaháza - Avasfelsőfalu - Turc, a Sárközújlak - Sambra Oilor, a Szamosborhíd - Mogyorós, a Remetemező - megyehatár, a Krasznabéltek - Szokond útszakasz valamint a Vetés felé tartó út. Ezekre válaszolva Stef mindegyre azt hajtogatta, hogy felveszi a kapcsolatot Ovidiu Silaghi közlekedésügyi miniszterrel. A tanácselnök elárulta azt is, hogy számára a Szatmárnémeti - Nagybánya és a Nagykároly - Tasnád útvonalak rehabilitálása élvez prioritást.

A legvehemensebb felszólaló Juhász Lajos vetési polgármester volt, aki felszólította a megyei tanács vezetőit: hagyjanak fel az ígérgetésekkel és szóvá tette a tömegközlekedési engedélyek licitálását is, mondván, az érintett helyi közösségek számára is beleszólási lehetőséget kellene biztosítani.

A tanácskozás vége abszurdra sikeredett! Stef nemes egyszerűséggel kivonult, hogy interjút adjon a helyi párttévének, ahelyett, hogy a polgármesterek felvetéseit hallgassa, Govor pedig leginkább az okostelefonjával volt elfoglalva, így az utolsó percekben Csehi állta a kérdések özönét és ő válaszolt rájuk.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: