2010-03-22 10:38:12• hírek • Szatmar.ro

Élet a pontrúgásokon innen

A CFR , a Dinamo és a Steaua egyaránt nyert, összesen öt pontrúgást értékesítettek.

A román labdarúgó Liga1 23. fordulójában a kilenc mérkőzésből hatot rendeztek meg a hétvégén, három pedig hétfőre maradt. A listavezető Kolozsvári CFR, a rekordbajnok Steaua és az eddigi „tavaszi bajnok" Dinamo egyaránt nyerni tudott. Bár egyikük sem tudott igazán meggyőző teljesítménnyel előrukkolni, egy másik közös pont is van a három mérkőzésen: a pontrúgások igen fontos szerepet játszottak a három pont sorsának alakulásában.

Elsőként a CFR lépett pályára, amely csapat a Panduriit fogadta. A hazaiak rögtön az elején átvették az irányítást, fölényük pedig a 25. percben érett góllá, amikor egy szögletet követően Alcantara csúsztatott a hálóba. A vendégek csak kontrák után tudtak veszélyeztetni és így volt ez a szünet után is, ennek ellenére inkább a CFR állt közelebb a gólhoz, de Kone, Bud és N. Dica mindannyiszor pontatlannak bizonyult. Utóbbi a 90. percben a kapufát is eltalálta, így az eredmény már nem változott, a kolozsváriak négy bajnoki után tudtak ismét nyerni.


Négy meccs után nyert a CFR fotó: cfr1907.ro
Négy meccs után nyert a CFR fotó: cfr1907.ro


A hétvége legizgalmasabb meccsét Galacon rendezték, ahol a Dinamo már az 5. percben előnyhöz jutott, amikor Bostina szabadrúgását Moti fejelte a kapuba. A hazaiak ezt követően kitámadtak, de helyzeteik ellenére ismét a vendégek voltak eredményesek, Alexe 18 méterről bombázott a kapuba. A szünetig továbbra is a galaciak voltak aktívabbak, de a bukarestiek álltak közelebb a gólhoz, összességében tehát élvezetes meccset vívtak a csapatok. A második félidő első negyed órájában aztán a gólok is úgy potyogtak, mint érett szilva augusztusban. Előbb az 50. perceben az Otelul szépített Paraschiv révén, majd hat percen belül két büntetőt is ítélt a játékvezető. Az elsőt a vendégeknek, amit Andrei Cristea értékesített, a másodikat pedig a hazaiaknak és Antal sem hibázott. A hátra lévő időben a Galac megpróbált egyenlíteni, de újabb gól nem született, így a Dinamo idén két döntetlen mellett negyedik győzelmét aratta.

Végezetül a Steaua a Medgyes gárdája ellen szerette volna megszerezni idei második győzelmét, ennek ellenére a vendégek Hoban hatalmas kapufával nyitottak. Az erdélyiek megszállták a tizenhatosuk előtti teret, amivel a katonacsapat, hatalmas fölénye ellenére sem tudott mit kezdeni. Kisebb lehetőségekig eljutottak ugyan, főleg Stancu volt aktív, de a gólig egészen a 63. percig kellett várni. Mint ahogy az lenni szokott, amikor egy csapat nem tudja feltörni az ellen védelmét, ezúttal is egy pontrúgás jelentette a megváltást, főleg, hogy Stancu lövése megpattant a sorfalon. Jó negyed órával később már kettő volt a Steaua előnye, amikor a saját maga által kiharcolt tizenegyest Kapetanosz értékesítette.

A Dinamo hat forduló alatt öt pontot dolgozott le a listavezető CFR-el szemben, így már csak kettő a hátránya, közéjük a Steaua ékelődött be. A többi bajnokaspiráns, a Rapid, a Temesvár, az Urziceni és a Vaslui hétfőn lép pályára.

Eredmények:

Ceahlaul - Brassó 2-1
gólok: Mulisa (15), Cebotaru (24.), illetve Szavics (23.)

Kolozsvári CFR - Pandurii 1-0
gól: Alcantara (25.)

Craiova - Iasi 2-1
gólok: Iliev (62.), Prepelita (89.), illetve Straton (85.)

Galac - Dinamo 2-3
gólok: Paraschiv (50.), Antal (61, 11-es), illetve Moti (5.), Alexe (19.), And. Cristea (55., 11-es)

Curtea de Arges - Beszterce 2-1
gólok: Koné (32.), Bacila (57.), illetve Moraes (70.)

Steaua - Medgyes 2-0
gólok: Stancu (63.), Kapetanosz (79., 11-es)

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: