2017-09-26 12:08:05• hírek • Szatmar.ro

Először lesz női katonatisztje az amerikai tengerészgyalogságnak

Az amerikai történelemben először lesz női katonatiszt a tengerészgyalogságnál. A védelmi minisztérium külön közleményben jelentette be a hírt hétfőn. A kommünikében Robert Neller tábornok, a tengerészgyalogság parancsnoka hangsúlyozta, hogy büszke a női katonatisztre.  

A főhadnagyi rangot kapott fiatal nő végigcsinálta a tengerészgyalogság fizikailag is rendkívül megerőltető - és az amerikai hadsereg legnehezebbnek tartott - 13 hetes kiképzését. Ezt minden olyan tengerészgyalogosnak el kell végeznie, aki tiszt szeretne lenni. A kiképzést 131 tisztjelölt kezdte meg, de csak 88-nak sikerült végigcsinálnia, azaz 43-an morzsolódtak le.
    
A The Washington Post című amerikai lap tudomása szerint az első női tiszt várhatóan egy 40 fős szakasz parancsnoka lesz.     A főhadnagynő azt kérte, hogy nevét ne hozzák nyilvánosságra.       

Az előző elnök, Barack Obama kormányzata 2012-ben - akkor még kísérleti jelleggel - tette lehetővé nők számára is, hogy a tengerészgyalogságnál teljesíthessenek szolgálatot. 2012-ben 32 nő kezdte meg a kiképzést, de egyikük sem volt képes befejezni. 2015 decemberétől az Obama-kormányzat végleg engedélyezte a szebbik nem katonai szolgálatát a tengerészgyalogságnál is. A hétfőn diplomázott főhadnagynő akkor szegődött el a haderőnemhez három nőtársával, ám csak neki sikerült végeznie.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: