2017-07-27 10:46:45• hírek • Kocsis Zoltán

Először lép pályára Romániában a Milan!

Az Európa Liga harmadik selejtezőcsoportjában kapcsolódik be a küzdelembe a Dinamo és a Craiova, akik az Astrával kiegészülve alkotják a versenyben lévő román kontingenst. Érdekesség, hogy (akárcsak a BL-ben a Steaua és a Viitorul) valamennyi román gárda hazai pályán kezd. A Vasas az első, a Ferencváros a második körben esett ki, így már csak a Videoton képviseli Magyarországot. Továbbjutnia azonban nagyon nehéz lesz!

Elsőként az Astra lép pályára 20.30-kor az ukrán Olekszandrija ellen. A románok már maguk mögött tudhatnak egy kört, akkor 3-1-es összesítéssel búcsúztatták az azerbajdzsáni Zira gárdáját. Az Olekszandrija valamivel acélosabb ellenfélnek ígérkezik, de nem tűnik esélyesnek. Egyrészt, a háború kitörése óta az ukrán bajnokság színvonala alaposan visszaesett és ez leginkább a középcsapatokon érezhető. Másrészt a csak ukrán játékosokkal felálló Olekszandrija idei két bajnokiján még gólt sem szerzett. Harmadrészt az ukránok mindössze harmadik európai kupamérkőzésükre készülnek: tavaly kettős vereséggel zuhantak ki a horvát Hajduk Split ellen.

Öt év után tér vissza az európai porondra a Dinamo, amely rögtön egy nagyágyút, a spanyol Athletic Bilbaót kapta ellenfélnek. Az Athletic a földkerekség egyik legkülönlegesebb klubja, legalábbis abból a szempontból, hogy kizárólag baszk játékosokat alkalmaz. Ez azt jelenti, hogy a merítési lehetősége jóval szűkebb, mint a többi (spanyol) sztárcsapaté: Spanyolországban 2,3 millió baszk él. Igaz ez akkor is, ha figyelembe vesszük, hogy a becslések szerint világszerte 18 millió baszk van. Ennek megfelelően nem is volt eddig nagy mozgás a csapat keretében: visszatért néhány fiatal kölcsönből, illetve 10 év után távozott a 36 éves Gaizka Iraizoz, aki azonban az előző szezonban már kiszorult a kapuból.

Jóval nagyobb volt viszont a mozgás a Dinamónál, ahová érkezett Mallorcáról a korábban szupertehetségnek kikiáltott portugál Diogo Salomao, Mexikóból az uruguayi Juan Albin (ex-Petrolul), a Kolozsvári CFR-től Filipe Nascimento, valamint a dán Esbjergtől a görög Jorgosz Kacikasz. A távozók között három játékost érdemes megemlíteni: a litván hálóőr Vytautas Cerniauskas egy fővárossal délebbre tette át székhelyét, a CSZKA Szófiához, Dan Nistor Kolozsvárra ment Nascimentóért cserébe, Antun Palic pedig nem kívánt hosszabbítani.

A Bilbao eddig háromszor játszott romániai csapattal a: Steauát legyőzte, a Kolozsvári CFR-rel viszont megosztották a sikereket - mindkét csapat 1-0-ra nyert saját közönsége előtt, de büntetőkkel az erdélyiek mentek tovább még az Intertoto-kupában. Érdemes még megjegyezni a mértékadó transfermarkt.de oldal becsléseit, amely szerint a románok kerete 18, a baszkoké 169 millió eurót ér...

A Dinamónál is régebb óta, 17 éve nem játszott az európai kupákban a Craiova. (Amennyiben nem megyünk bele a különböző jogutódlási vitákba, Ha igen, akkor óvatosabban úgy fogalmazhatnánk, 2000-ben játszott utoljára a nemzetközi porondon craiovai csapat). Akkor sem volt sok örömük benne, mert a macedón Pobeda Prileb rögtön rövidre zárta a kalandot. A Craiova a nyáron rekordösszegért, 3 millió euróért eladta az orosz Krasznodarnak a csapat üdvöskéjét, Andrei Ivant, így ő már nem léphet pályára a Milan ellen. Ott lesz viszont a holland Nijmegentől hazacsábított Mihai Roman, az olasz Pescarától hazahozott Alexandru Mitrita, valamint a legnagyobb nyári fogásnak ígérkező Juventus-nevelés, Fausto Rossi.

Szinte hihetetlen, de a Milan még soha nem lépett pályára Romániában. Mindez persze nem azt jelenti, hogy nincs köze a román labdarúgáshoz, hisz sokan emlékeznek még rá, 1989-ben a Steaua ellen játszott az akkor még Bajnokcsapatok Európai Kupájának hívott sorozat döntőjében. És nyert 4-0-ra. Egy évvel később a Benfica ellen ismét elhódította a serleget, így hosszú ideig a Milan volt az utolsó, amely meg tudta védeni címét a legrangosabb európai kupában – mígnem a Real Madrid idén júniusban meg nem ismételte a bravúrt. Ez volt a Real 22. nagy nemzetközi kupája, amivel vezeti a vonatkozó világranglistát – amelyen a Milan a maga 18 győzelmével a harmadik a 20 sikerrel büszkélkedő egyiptomi Al Ahli mögött.

Európa második legsikeresebb klubja azonban komoly válságban volt az elmúlt években. Utoljára 2007-ben nyert nemzetközi kupát, hazai bajnokságot pedig 2011-ben. Mi több, az előző három szezonban az európai kupákra sem tudta kvalifikálni magát. Nyártól azonban új szelek fújnak Milánó piros-fekete részében: érkezett az új kínai tulaj egy halom pénzzel. Az „ördögök” eddig 189 millió eurót költöttek új játékosokra: jött 40 millióért Leonardo Bonucci a Juventustól, 38 millióért André Silva a Portótól, 25 millióért Andrea Conti az Atalantától, 22 millióért Hakan Calhanoglu a Leverkusentől, 18 millióért Ricardo Rodriguez a Wolfsburgtól, ugyanennyiért Mateo Musacchio a Villarrealtól, 17 millióért Lucas Biglia a Laziótól és 8 millióért kölcsönbe (de vásárlási kötelezettséggel) Franck Kessié az Atalantától. Ilyen migráció mellett természetesen néhány fontos játékos el is hagyta a keretet. Mattia de Sciglio a Juventushoz, Juraj Kucka a Trabzonsporhoz, Gianluca Lapadula és Andrea Bertolacci a Genoához, Andrea Poli a Bolognához szerződött, míg Keisuke Honda és Lionel Vangioni Mexikóban folytatja.

Vincenzo Montella különböző okok miatt néhány sztárt (Bonucci, Biglia, Calhanoglu, Suso, Carlos Bacca) nem nevezett az utazó keretbe, ám így sem kérdés, ki a mérkőzés és a továbbjutás toronymagas esélyese. Ezt alátámasztandó álljon itt egy utolsó adat: a transfermarkt.de szerint a Craiova kerete 11,2 millió eurót ér, a Milané pedig 353 milliót!

A román csapatokkal ellentétben a Videoton idegenben kezd, méghozzá a szintén sztárcsapatnak nevezhető francia Girondins de Bordeaux otthonában. A székesfehérváriaknál mégis bíznak a csütörtöki győzelemben.

A Videoton honlapján a szerdán reggel útra kelt csapat középpályása, Anel Hadzic arról beszélt: tisztában vannak az esélyekkel, de bíznak abban, hogy akár nyerhetnek is Franciaországban, mivel mindig a siker reményében lépnek pályára.
   
"Nem lesz egyszerű dolgunk, de ha a saját játékunkat tudjuk játszani, valamint koncentráltak leszünk, bárkit megverhetünk. Ezzel együtt egy döntetlennel sem lehetnénk elégedetlenek" - nyilatkozta a bosnyák futballista, hozzátéve, minimális előnyt jelenthet, hogy a visszavágó lesz Magyarországon, ám nem ez lesz a döntő a párharcban.


    
A bajnoki ezüstérmes Videoton az első fordulóban a máltai Balzant, a másodikban pedig az észt Nömme Kaljut búcsúztatva került a harmadik körbe, míg a Bordeaux - mely a francia bajnokság hatodik helyén zárt legutóbb - ebben a szakaszban kezdi meg a szereplését az EL-ben.

Európa Kupa, 3. forduló, első mérkőzések:
Astra – Olekszandrija 20.30
Dinamo – Athletic Bilbao 20.30 TVR1
Craiova – Milan 21.00 Digi1
Bordeaux – Videoton 21.30  Duna World

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: