2018-02-16 10:40:37• hírek • Oszkó Viktória

Először jelentkezett önálló fotókiállítással a Habarics házaspár

Szatmár megye legszebb, eldugottabb, néhány esetben legkevésbé ismert helyeiről, természeti kincseiről készült fotókból szerveztek kiállítást a Hagyományőrző Forrásközpont kiállító termében február 15-én, csütörtökön.

Az esemény megnyitója délután 16:00 órakor kezdődött. Szép számmal gyűltek össze érdeklődők, sokan közülük már korábbról is jól ismerték a Habarics házaspár munkásságát.


“Ha ránézünk a képekre, az az első kérdésünk: ezek Szatmárról vannak? Szatmár megyének szép tájai, szép helyei vannak és fontos, hogy ezeket megismerjük és megbecsüljük. Nekünk, mint megye, mint város nagyon sok szép látnivalónk van” – mondta László Róbert, a Hagyományőrző Forrásközpont igazgatója.


Az alkotók 40 gyönyörű természetfotót válogattak össze úgy, hogy minden évszak szépségéből adjanak egy kis ízelítőt. Változatos tájak, dombok, hegyes vidékek, tavak: mind Szatmár megye kincsestárából.


“2006-ban kezdtünk el fényképezni, akkor még amatőr gépekkel. Úgy hozta az élet, hogy a természetfotózás irányába kezdtünk orientálódni. Rohanó világban élünk, tele vagyunk problémákkal, viszont körülvesz minket egy csodálatos világ, amit vagy nincs időnk vagy nincs lehetőségünk felfedezni. Mi megpróbáljuk bemutatni, hogy igenis van értelme kimozdulni a természetbe. Pár száz kilóméteres körzetben annyi szépség található: mi ezeket szeretnénk megmutatni a képeinkkel” – hangzott el Habarics Zsolt köszöntő beszédében.


Muhi Sándor, a kiállítás meghívottja elmondta, hogy a Habarics házaspár munkásságának titka abban rejlik, hogy sokszor olyan helyekre jutnak el, ahova mi nem tudnánk, illetve nem biztos, hogy ott észrevennénk azokat a megörökítésre érdemes csodákat, amiket a természet tartogat számunkra.


“Ilona és Zsolt képesek arra, hogy amikor nézzük a fotókat, egy adott pillanatban elkezdjük magunkat úgy érezni, mintha benne lennénk a tájban. Tehát meg tudják velünk osztani az élményt, ami hatalmas erény a szakmában” – mondta Muhi Sándor, a neves szatmárnémeti grafikusművész, pedagógus és helytörténész.


Remélhetőleg nem ez volt az utolsó alkalom, hogy hasonlóan szép, szatmári értékeket bemutató képeket csodálhattunk meg. Kíváncsiak várjuk a hobbifotós házaspár következő bemutatkozását. 

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: