2013-11-01 09:27:32• hírek • MTI

Először büntettek meg sofőrt okosszemüveg viselése miatt

A 44 éves Cecilia Abadie az esetet követően párbeszédet kezdeményezett az ügyről az interneten, a hozzászólók közül sokan arra bíztatták, hogy forduljon bírósághoz.

A Google fejen viselhető számítógépének miniképernyője a szemüveg keretének jobb felső sarkában helyezkedik el, viselője használat közben készíthet videókat, vagy fényképeket, de akár üzeneteket is írhat. A pórul járt sofőr ugyanakkor azt állítja, hogy a készülék kikapcsolt állapotban volt, amikor a rendőrök megállították - írta a The Daily Telegraph című brit napilap internetes kiadása.

Kalifornia államban egyelőre nem létezik kifejezetten a Google interaktív szemüvegeire vonatkozó közlekedési szabály, a vezetés közbeni akadályoztatást ugyanakkor büntetik. A helyi KRESZ szerint vezetés közben tilos bármi olyat csinálni - például fotózni, enni, inni, sminkelni, vagy telefonálni -, ami a figyelem elterelésére alkalmas lehet.

A Google 2012-ben jelentette be, hogy az internetre is csatlakozni képes szemüvegeket dob piacra. A kereskedelmi forgalomban 2014-től elérhető szerkezeteket jelenleg mintegy 10 ezer ember teszteli, vezetés közbeni használatukat azonban számos országban - köztük az Egyesült Államok mellett például Nagy-Britanniában is - büntetéshez kötnék.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: