2007-10-12 20:21:03• hírek • István Löchli

Előrelépés az oktatásban

 A tanügyminisztérium csökkentené az oktatási órák számát – túlterheltek a diákok.

 A tanügy-minisztérium szakemberei egy új javaslattal álltak elő, miszerint csökkenteni kell a tanórák számát, ugyanis a diákok túlterheltek, és nem tudják az órák magas száma miatt teljes mértékben elsajátítani tananyagot.

A javaslat szerint, naponta öt óránál többet nem tarthatnának a gyermekeknek. Megkérdezésünkre Kónya László főtanfelügyelő helyettes elmondta, ez már egy több éve vitatott téma, ugyanis már rég tudni lehetett, hogy ez a romániai oktatási forma nem megfelelő, a diákok túlterheltek, ezért mindenképpen szükséges lenne az óraszámok csökkentése. „Fejlettebb országokban évente annyit tanulnak a diákok mint a romániai diákság egy fél év alatt. Nálunk a kisdiákok már III.- IV. osztályban történelmet, földrajzot, matematikát tanulnak, míg más országokban csak később kezdik el ezeket a nehéz tantárgyakat oktatni, így jobban be tudják osztani idejüket, nincsenek annyira túlterhelve.

A főtanfelügyelő helyettes reményét fejezte ki, hegy erre a nagy oktatási reformra mihamarabb sor kerül, már csak a diákok érdekében is. Az eddigi tervek szerint minden megyében meg kell alakuljon egy pedagógusokból álló szakbizottság, akik eldöntenék, hogyan csökkentsék a tananyag mennyiségét.
Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: