2019-11-27 08:19:12• hírek • hirado.hu

Elon Musk megmagyarázta, miért repedt meg az új Tesla üvege

A Tesla első elektromos pickupját, a Cybertruckot múlt héten mutatták be egy hatalmas show keretében, amely tele volt meglepetésekkel – egyvalamire azonban senki sem számított.

Mikor az autó tervezője, Franz von Holzhausen egy jókora fémgolyót dobott a Cybertruck ablakának, hogy strapabírását bizonyítsa, az üveg berepedt – olvasható a The Verge cikkében. Ezen a Tesla vezérigazgatója, Elon Musk és a tervező is meglepődött, és a kínos nevetések között azzal próbálták menteni a helyzetet, hogy a golyó legalább nem hatolt át az üvegen.


A második próbálkozásnak is ugyanaz lett az eredménye. Musk azonban rájött, hogy hol lehetett a probléma, és Twitteren fejtette ki a véleményét.
 

Az üveg tesztelése előtt Von Holzhausen óriási kalapáccsal vágott rá több alkalommal is a gépkocsi ajtajára, amely remekül bírta a kalapácsütéseket, azonban pont ez okozhatta a problémát a továbbiakban. Az üveg alapja ugyanis valószínűleg megrepedt, így a fémgolyónak már nem tudott ellenállni. Ez pedig hihetőnek tűnik, mivel egy lassított felvétel is napvilágra került, amely a show előtt készült, ezen pedig hiba nélkül végrehajtják a kísérletet. Bár ez még mindig nem ad magyarázatot arra, hogy a hátsó ablak mitől repedt meg a bemutatón, hiszen csak az első ajtót ütötték a kalapáccsal.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: